Képregényfeszt-szervezés 2016

Standard

Azt hiszem minden évben írok egy posztot a képregényfeszt előtt. Ezt a hagyományt eszem ágában sincs megtörni, két köhögőroham között szorgosan verem a billentyűzetet. Erről lesz szó: milyen programokat lehet megszervezni vs. mire lenne igény; előadás vs. interakció, bizalmatlanság a graphic novellel szemben.

Először is a képregényfesztiválon az alábbi programok lesznek:

– előadássorozat a small press képregénykiadásról nemzetközi (finn) és magyar  (zsiger.hu) résztvevőkkel
– az Alfabéta-díjra jelölt alkotók előadásai (Sajnos nem mindenki vállalta, amit sajnálok. De ott lesz Molnár Gábor a5Pallossal, Koska Zoli A titkos társasággal, Madarász Gergő a Majomdarálóval, Lénárd László és Sárdi Kati a Könyvjelzőkészítővel, mely teljes egészében olvasható itt, és itt lesz még a Café Postnuclear.)
– hogy ne legyünk szűklátókörűek, fanzine-okról is lesz beszélgetés (ezt a programot Komornik Eszter szervezte)
– itt lesz az Eisner-díjas Rutu Modan, aki eszméletlen hiperjó, hogy eljön. Meg is találtam a gépemen egy képregényét, és meg is rendeltem egy másikat, hogy legyen mit dedikáltatni. Tavaly a Princetonon találkoztam Rutuval, ő is előadott azon a konferencián, amin én. Irtóra bírtam, hogy ennyire jó fej. Először természetesen zárkózottnak tűnt, mint mindenki, de aztán jót beszélgettünk. Rutu az Izraeli Kulturális Intézet támogatásával jön – jó, hogy a tavalyi Holokauszt a képregényekben kiállítás óta sem felejtették el, hogy a képregény jó dolog. 🙂
– lesznek természetesen olaszok.
– lesz sztárvendég (titkos)
– épp most szervezem, hogy legyenek minielőadások, ahol magyar alkotók egy-egy nagyon szűk témáról vagy technikai problémáról beszélnek. Ez még a legképlékenyebb program (Mappanyitogató munkacímen).
Már ötvenszer átszerkesztettem a táblázatot, hogy ki mikor lesz, és ki lesz a segítő — remélem egyszer már eléri a végleges formáját. Erre talán majd csak akkor kerül sor, ha nyomdába megy a programfüzet…
Ha az excel táblát nézem, úgy tűnik, hogy irtó sok program van, de most ezt az összegzést olvasva nem tűnik soknak… A legnagyobb gond mégis az, hogy a programoknak kicsi a látogatottságuk. Kijön ezernél jóval több ember a fesztre, és kb 30 fő ül egy programon. De emlékszem, a legelső beszélgetésen, amit két éve a képregényfesztiválon levezettem, max 10 ember ült. Most visszagondolok arra, hogy két éve Leedsben én is csak két beszélgetésre mentem el… és a második annyira unalmas volt, hogy ott is hagytam. De tavaly New Yorkban végighallgattam egy csomót.
New York second round067.jpg

MOCCA 2015

Azon gondolkoztam, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy a programok több embert megmozgassanak. Valószínűleg nemzetközi és populárisabb témák, valami jó DC vagy Marvel-alkotó — esélytelen —- vagy ezek magyarországi vonatkozásai. Tavaly a Kingpin félóráját is ugyanolyan kevesen hallgatták, mint bármelyik félórát. Saját szuperhőseink (Epicline, Titánember) sajnos ugyanúgy keveseket érnek el, mint a legalternatívabb Marjai Petra Lilla-képregény. Persze tök másokat, de keveseket. Persze szervezhettem volna valami szuperhősökről szóló előadást — amikor a Petőfi TV-vel egyeztettem, csak ontották a szuperhősös témákat, amikről beszélgetnének velem. Na, jövőre majd szétvizualizáljuk és szétpszichologizáljuk a szuperhősöket. De idénre még akkor is marad a második kérdés, kell-e, hogy sokan látogassák a programokat.
Emlékszem tavaly New Yorkban a Moccán megütköztem azon, hogy itt van Francois Mouly (Spiegelman felesége, a New Yorker képszerkesztője, aki a kedvenc Saus Steinbergemről beszélt), Aline Kominsky-Crumb (Robert Crumb felesége, feminista alternatív képregényes) és Ben Katchor (és mások), és a fesztivál általános óriási látogatottságához képest milyen kevesen vannak a programokon. Csak a Kominsky-Crumb-interjúra kellett felíratkozni, minden másra lazán be lehetett jutni. Ahhoz az aránypárhoz képest nem teljesít rosszul a mi kis egynapos magyar fesztünk.
Szóval a kérdés, hogy kell-e hogy sokan látogassák a programokat. Nem inkább az kell-e, hogy a közönség megtalálja azt az egy-két dolgot, ami pont rá van szabva. Persze ez a rászabás is nehéz. Most például lesz egy egész kosárlabdacsapatnyi finn (állandóan összekeverem őket, miközben igazgatom a programot, mondanom se kell), holott a magyar képregényfogyasztók között a finn képregénynek ööööö mondjuk hogy nincs hagyománya.
punk

Rajz: Oravecz Gergely – ez az Egyszer élünk c. képregényből van, amit sokan rajzoltak.

 Igen, ezzel mindenki tisztában van. Olyan ez a mi képregényfesztiválunk, mint a farok csóválta kutya: most finneket sikerült finanszíroztatni, hát felkeltjük a finn érdeklődést. Érzi mindenki, hogy ez így nem az igazi. És érzi mindenki, hogy mekkora klassz dolog, hogy sikerül leszervezni, lebartelezni, kapcsolati tőkét csontig csiszolva elintézni, hogy legyenek külföldiek.
Kíváncsi vagyok, hogy egy Eisner-díjas szerző, aki elutasítja a szuperhősesztétikát és a graphic noveles fekete-fehérséget, és akinek a történetei megdöbbentően hétköznapiak, mennyire fogja a közönséget megmozgatni.
Illetve van-e esély hogy a graphic novel mint műfaj magyar közönséget mozgasson meg. Tavaly Typexnek szerintem nem sikerült, bármennyire is volt irtó okos és szép a Rembrandt, és jó fej  Typex (és küldte el nekem a készülő Warhol-könyv egyik vázlatfüzetét 🙂 : ) hehe ).  A magyar képregényolvasó képregényfüzetekben gondolkodik és bizalmatlanul tekint a grafikus regényre, ami ráadásul drága is. És hiába remek a Rembrand (itt írtam róla kritikát), nem illik bele sem a képregényolvasók elvárásaiba, sem a könyvolvasókéba. Egy egynapos képregényfesztivál pedig nagyon keveset tud csiszolni az elvárásokon.
typex2

Typex: Rembrandt c. képregényéből

 További kérdés, hogy ha szervezünk magyar programokat, amilyen idén az Alfabéta-jelöltek bemutatkozása és az egyelőre tervezet szintjén élő Mappanyitogató, akkor arra lesz-e közönség. Érdekelne egy olyan felmérés is, hogy egy Alfabéta-díj hogyan hat a képregényeladásokra, ha hat egyáltalán valahogy. Kíváncsi vagyok arra is, hogy ha négy teljesen más stílusú, mást képviselő, többszörösen publikált magyar képregényalkotó mesél a műhelytitkairól, az érdekel-e mást. Először amúgy nem előadást akartam szervezni, hanem egy kötetlen, együtt rajzolós valamit, de megállapítottuk, hogy erre kevesen vállalkoznának, nem mennének oda. Mi félni látszunk az interakciótól – de nem vagyok biztos abban, hogy a technikai dolgok élveboncolása tényleg érdeklődésre számot tartó téma. Mondjuk én ott fogok ülni. 🙂
Vagy minden programszervezői energiapazarlásom mellett a képregényfesztivál mégiscsak annyi, hogy az ember megvesz a legújabb megjelenésekből párat, találkozik a barátokkal (ami fontos), és hazamegy? A probléma a képregényfesztivállal mindig is az lesz, hogy nem zenei fesztivál: nem tud annyira kikapcsolni, és annyira szórakoztatni, mint egy koncert. Idén most megpróbálom a tematikus blokkosítást (kiadók, alfabétások, műhelytitkok), hátha. De hát tudom, hogy hátha nem.
 12festival_hun_logo
Advertisements

Képregényfesztivál-szervezés és töprengés

Standard

Idén nem akartam annyira szervezni a képregényfesztivált, mert a szervezés elején még Amerikában voltam, a végén meg disszertációt kell(ene) írnom, de aztán kiderült, hogy a vér nem válik vízzé, és továbbra is rühellek a számítógép előtt gondolkozni, szóval inkább szervezem a fesztivált.

Szervezem, nem csinálom, erre az apró különbségre felhívnám a figyelmet. 🙂 Szubjektív szervezői számadás következik.

Tavaly is jó volt a feszt: nőtt a látogatók száma, jól együtt tudtunk dolgozni, ellenben még tapasztalatlanok voltunk, és túl sok munkát kellett túl kevés embernek elvégeznie már a feszt előtt, és főleg alatt. Azt hiszem, meg is fogadtam, hogy nem szervezek többet semmit a világon, de látható, hogy van az az élethelyzet (disszertációírás) ami elől az ember inkább a biztos káoszba menekül.

Most persze már jobbak vagyunk 🙂 és én legalábbis igyekszem úgy szervezni a munkát, hogy más is odaférjen. 🙂 Remélem ez a feszten is érződik majd, pl. hogy kevesebb lesz a kapkodás, és a végkimerülés. Mindenesetre lesz jelentős számú önkéntes, és ezért nagyon bizakodó vagyok.

DSC_0206A programok közül természetesen az irodalmi kerekasztalt várom a legjobban, mert az lesz a legjobb. Pont. 🙂 Beszélgetni fogunk két irodalmi szerkesztővel, hogy ők hogy látják a képregénygettó és az irodalmi színtér kapcsolatát. Nem tudom, hogy a saját berkeiket mennyire tartják gettónak, nyilván nem az amúgy, mert ők pl. kapnak állami támogatást és tök jó érdekképviselő és szervező szervezeteik vannak, de én a magyar képregényt mindenképp gettónak tartom. Izolált, sokszor köldöknézős, problémákat újratermelő, lelkes és aztán elfáradt emberek egy olyan művészeti ágban, amihez Magyarországon nulla társadalmi elfogadottság és pénz társul. Szóval nem azt várom, hogy a Műút meg a Szépirodalmi Figyelő megmondja a frankót, mert arra egyértelműen itt vagyok én, hanem hogy milyen a) ők hogy látják a magyar irodalom-képregény kapcsolatot b) mit csinálnak ők c) mik az ő gyakorlataik. Jó lenne, ha komolyabb színtere lenne a párbeszédnek, amihez persze jó lenne, ha komolyan vehető szerzői képregények készülnének Magyarországon, amihez meg jó lenne, ha lenne pénz a dologban. Meg olvasóközönség és kritikai visszhang.

Tiszta utópisztikus fordulatot vett ez a bejegyzés, úgyhogy vissza is kanyarodok a következő dologhoz, amit én szerveztem, ami a közös rajzolás. Hát idén valahogy nehezebb volt összeboronálni erre a népet, mint tavaly… Pedig idén még megkötéseket sem adtam nekik. A közös rajzolásnak sok lényege van, az egyik, hogy a rajzolók közös térben interakcióra lépjenek egymással és a közönséggel, új kapcsolatok, ötletek szülessenek, kérdések merüljenek fel, bármi. A magyar közönség tavaly erre nem igazán volt vevő :-), de idén frekventáltabb helyre rakjuk a rajzolókat és remélhetőleg Vass Robi fogja is reklámozni a dolgot a Facebookon. Mondjuk amikor tavaly kiültettük a Boulet-t rajzolni, vagyis inkább interaktív rajzos performanszt végrehajtani, annak volt sikere rendesen, de egy ilyenhez Boulet-i aggyal és látással kell rendelkezni, amit én a többi rajzolótól azért nem kérnék számon. Szóval nagy kérdőjel, hogy fog ez elsülni.

Fogok még beszélni az Alfabéta-díjátadáson. Ezt nem várom annyira, mert ez nehéz. a) okosat mondani b) érthetően c) két-három percben. Én fogom a kép-novella kategória nyertesét bemutatni, de az egész szupertitkos. Most így hirtelen nem is jut eszembe, ki kapja a másik két díjat (képregény, webcomic), ja, az egyik megvan. De jó lenne, ha mittudoménhogy, nem csak párszáz ember tudná ebben az országban, mi az a képregénydíj, és hogy mennyi munka egy olyat megkapni. Közben eszembe jutott a másik. Persze a legjobban annak örülnék, és most a saját malmomra hajtom a vizet, a saját érdeklődésemnek megfelelően, ha több okos képregény születne. Valami, amivel labdába lehet rúgni. Persze azt nem tudom, hogy hol, mert nincs kiadó Magyarországon, ami kockáztatná a pénzét a képregénnyel. Vagy inkább össze kell kötni valami mással, társművészettel, aktuális kérdéssel. Valamivel, ami nem külső megmarketingolás, hanem a kész képregény szerkezetében már eleve benne van. Most arra gondolok, hogy a Pál Dani-Lakatos István féle Az Úr nyolcadik kerületét (amit tavaly szintén én hoztam a fesztre) azért adja ki a Libri most ősszel, mert abban aztán van minden, sok fronton számíthat érdeklődésre. Van benne tapasztalat: egy többszörösen kiadott szerző és egy másik többszörösen kiadott szerző közös műve. Van benne irodalom, irodalmi szervezetek is lehet, hogy támogatják, nem tudom. Van benne Budapest, városimázs. Van benne cigányság.  És végül van benne valamennyi képregény. És lehet, hogy van benne más is, csak nem gondoltam rá. Ugyanígy a Nyugat+Zombikat jól meg lehetett marketingelni, mert nem csak annyit nyújt, hogy nesze egy képregény, amit önmagában kéne szeretni, hanem kötődik a parázó érettségizőkhöz, a zombi-divathoz, a hipszter-izléshez, a dizájn(er)-kultuszhoz, és biztos máshoz is.

De önmagában a képregény, valami szuperhősös vagy scifis vagy rejtős vagy mittudoménmilyen téma, hát az nem érdekel senkit, mármint kiadót, szélesebb közönséget.

Amerikában például nagyon megy a cancer memoir vagy illness memoir, a betegségről, főleg rákról szóló önéletrajzi történetek, amik nagy őszinteséggel szólnak egyéni fájdalmakról, egyben egy széles olvasói réteget foglalkoztató kérdésekről. Kíváncsi vagyok, valaha le lesz akárcsak egy is fordítva ezekből magyarra. Igazából nem is vagyok kíváncsi, mert tudom, hogy nem.

stitches5

Visszatérve a fesztre, még a francia vendégekkel való beszélgetést várom, meg a színikritikusok titkos életéről szóló cseh krimiképregényt! Amúgy meg attól félek, hogy az egész feszt alatt azon fogok parázni, hogy disszertációt kéne írnom, ahogy a disszertációírás alatt percenként kapok-írok valami szervezős ímélt. 🙂

És akkor még nem is mondtam, hogy egy nemzetközi konferenciát is szervezek az ELTÉn. 🙂

(Vasárnap, május 10-én lesz a 11. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál a Dürer kertben)