New Publication in Hungarian

Standard

I am very enthusiastic about comics scholarship in Hungary: in the last two years so many things happened! There were two comics conferences, and we have finally started to build a network of university people and critics who are not afraid of comics.

I have decided that I’ll publish more in my native language, and I was really happy when out of the blue I was asked if I could write about one of the major poets of the 19th century, János Arany. His poetry is very layered and amazing, he also translated the most of Shakespeare to become one of the most influential literary figures of his times. Well, he was born 200 years ago, so 2017 was devoted to celebration and a reflection on both his heritage and the cult around him. Lucky for me, an innovative and clever comics adaptation of one of his ballads also came out (link). The artist, Dániel Csordás is possible the Hungarian cartoonist with the greatest number of awards. It goes without saying that his adaptation won the best webcomic award in 2017.

So I was writing about the success of this comic, which is I think based on several factors. It is aesthetically more interesting than the other adaptations made that year (for me, naturally), it uses irony, it inserts the story of the ballad into the corrupt worlds of (Hungarian) politics of the present. But the success of this adaptation is also rooted of it being part of a marketing campaign, and also of the Hungarian cultural climate which still considers comics as curiosities. Csordás’s comic uses the wow-factor with which comics are surrounded really cleverly (wow, it is not only for children! wow, it uses literature! wow, I actually like it! wow, no superheroes! wow, it is not American!). I also argue in this article, that marketing agencies and non-profit organization, as well as institutions serving the memory politics of the current political regime often use comics — more often than we would suspect — but they always use the medium only once, and do not return to it in their next campaigns. Plus the people who see these marketing-boosted comics do not see the other comics that exist in our country under the radar: the translations of DC and Marvel, and the varied and (mostly) interesting original output made by Hungarian artists. (Let me take the opportunity and recommend the sci-fi comic series Fantomatika.) For the general public, comics is invisible, and it is because of this lack of cultural reception that marketing campaigns using comics are so successful.

I also interpret Csordás’s comic in light of  Linda Hutcheon’s theory of adaptation and Henry Jenkins’s theory of convergence culture. And I am very grateful to the 13 secondary school teachers who shared with me their ideas on how they teach comics at school.

2018-01-10 13.05.55

Advertisements

Comics Scholarship in Hungary: Edited Volume is Out

Image

It is difficult to place Hungary on the map of comics, and it is almost impossible to locate our output in the field of comics scholarship.

As far as comics artists are concerned, some of them did find their place in Dark Horse’s or DC’s outsourced projects as pencillers or inkers, but in general Hungarian comics are not translated into English.
As far as comics scholarship and the academic research of the medium is concerned, it turns out that a lot is done at various universities, mainly at departments of “Media and Communication.” Here, some courses are offered, but there is no systematic program.

Last year’s conference, organized by Ferenc Vincze was a big breakthrough in comics scholarship: it was the first time that some of the researchers who work in isolation could meet and exchange ideas. We have come from a multitude of backgrounds: I have a background in English and American comics and literature, others come from French studies, galleries, media studies, popular culture studies (especially music).

The volume based on this conference is the first collection of comics scholarship in Hungary. I can’t wait to read it!
I contributed with an article on Gergely Oravecz’s Blossza. This is an amazing strip series: for 100 days, Gergely was drawing a strip a day about his life. In the first part of the article I show some instances of ironic authentication (Charles Hatfield term) at work in Blossza, so we can say that I am not saying anything radically new about comics diaries, but the term has not been used in Hungarian, and I thought it is utterly important for Hungarian readers to know about it and to be able to approach non-fiction comics through the simultaneous filters of irony and authenticity.  I also emphasize instances when the daily rhythm of the diary project is ironically undermined within the strips themselves.

In the second part of the article, and I really enjoyed writing this part, as it is close to my dissertation, I show ways in which the quality of the line contributes to the meaning of the strip. I show one such wordless strip at the end of this blog entry.

If you speak Hungarian, you might find this collection of essays interesting.

 

szépirodalmi figyelő

szépirodalmi figyelő címlap

3 ábra.jpg

Exhibition Opening

Standard

Márton Hegedűs, author of what is called the first Hungarian graphic novel, will exhibit his work in his home town, Göd. (Göd is displayed as God in the English-speaking Internet, but that is just a coincidence. Residents of the place do not have any privileges in the afterlife.) I’ve known Márton for a year now, we took part and travelled to a comics conference in Cluj, Romania /Transylvania together. It was soooo much fun!
I love the humor of Márton’s illustration for children, and the complex ideas behind his comics for adults. So it is an honour that I can open this exhibition, though I’ve been warned that it will be a small one. But, seriously, who cares? 🙂

Here are some of Márton’s works:

A Series of Encyclopedia for Children called Ablak Zsiráf, which hints that the entirety of knowledge between letter A and letter Z are covered in the books. Literally, ablak means window, and zsiráf means giraffe, so the two protagonists of the series and returning characters of the illustrations are a window and a giraffe. They are really funny! They try everything out, they make fun of everything, and they are curious.

figura-ablak-suly figura-zsirafablakAZS_Jarmuvek_borito.indd

Illustration for Hungarian magazines >>> here is a link to Márton’s homepage for a lot of images: http://www.martonhegedus.com/illustrations

Comics: well, I can clearly identify with this one, as they are drinking coffee all the time 🙂 🙂

slussz01fent

slussz kulcs klan.indd

Extra: Animation: https://www.youtube.com/watch?v=eLFddpLrUug

 

Képregényfeszt-szervezés 2016

Standard

Azt hiszem minden évben írok egy posztot a képregényfeszt előtt. Ezt a hagyományt eszem ágában sincs megtörni, két köhögőroham között szorgosan verem a billentyűzetet. Erről lesz szó: milyen programokat lehet megszervezni vs. mire lenne igény; előadás vs. interakció, bizalmatlanság a graphic novellel szemben.

Először is a képregényfesztiválon az alábbi programok lesznek:

– előadássorozat a small press képregénykiadásról nemzetközi (finn) és magyar  (zsiger.hu) résztvevőkkel
– az Alfabéta-díjra jelölt alkotók előadásai (Sajnos nem mindenki vállalta, amit sajnálok. De ott lesz Molnár Gábor a5Pallossal, Koska Zoli A titkos társasággal, Madarász Gergő a Majomdarálóval, Lénárd László és Sárdi Kati a Könyvjelzőkészítővel, mely teljes egészében olvasható itt, és itt lesz még a Café Postnuclear.)
– hogy ne legyünk szűklátókörűek, fanzine-okról is lesz beszélgetés (ezt a programot Komornik Eszter szervezte)
– itt lesz az Eisner-díjas Rutu Modan, aki eszméletlen hiperjó, hogy eljön. Meg is találtam a gépemen egy képregényét, és meg is rendeltem egy másikat, hogy legyen mit dedikáltatni. Tavaly a Princetonon találkoztam Rutuval, ő is előadott azon a konferencián, amin én. Irtóra bírtam, hogy ennyire jó fej. Először természetesen zárkózottnak tűnt, mint mindenki, de aztán jót beszélgettünk. Rutu az Izraeli Kulturális Intézet támogatásával jön – jó, hogy a tavalyi Holokauszt a képregényekben kiállítás óta sem felejtették el, hogy a képregény jó dolog. 🙂
– lesznek természetesen olaszok.
– lesz sztárvendég (titkos)
– épp most szervezem, hogy legyenek minielőadások, ahol magyar alkotók egy-egy nagyon szűk témáról vagy technikai problémáról beszélnek. Ez még a legképlékenyebb program (Mappanyitogató munkacímen).
Már ötvenszer átszerkesztettem a táblázatot, hogy ki mikor lesz, és ki lesz a segítő — remélem egyszer már eléri a végleges formáját. Erre talán majd csak akkor kerül sor, ha nyomdába megy a programfüzet…
Ha az excel táblát nézem, úgy tűnik, hogy irtó sok program van, de most ezt az összegzést olvasva nem tűnik soknak… A legnagyobb gond mégis az, hogy a programoknak kicsi a látogatottságuk. Kijön ezernél jóval több ember a fesztre, és kb 30 fő ül egy programon. De emlékszem, a legelső beszélgetésen, amit két éve a képregényfesztiválon levezettem, max 10 ember ült. Most visszagondolok arra, hogy két éve Leedsben én is csak két beszélgetésre mentem el… és a második annyira unalmas volt, hogy ott is hagytam. De tavaly New Yorkban végighallgattam egy csomót.
New York second round067.jpg

MOCCA 2015

Azon gondolkoztam, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy a programok több embert megmozgassanak. Valószínűleg nemzetközi és populárisabb témák, valami jó DC vagy Marvel-alkotó — esélytelen —- vagy ezek magyarországi vonatkozásai. Tavaly a Kingpin félóráját is ugyanolyan kevesen hallgatták, mint bármelyik félórát. Saját szuperhőseink (Epicline, Titánember) sajnos ugyanúgy keveseket érnek el, mint a legalternatívabb Marjai Petra Lilla-képregény. Persze tök másokat, de keveseket. Persze szervezhettem volna valami szuperhősökről szóló előadást — amikor a Petőfi TV-vel egyeztettem, csak ontották a szuperhősös témákat, amikről beszélgetnének velem. Na, jövőre majd szétvizualizáljuk és szétpszichologizáljuk a szuperhősöket. De idénre még akkor is marad a második kérdés, kell-e, hogy sokan látogassák a programokat.
Emlékszem tavaly New Yorkban a Moccán megütköztem azon, hogy itt van Francois Mouly (Spiegelman felesége, a New Yorker képszerkesztője, aki a kedvenc Saus Steinbergemről beszélt), Aline Kominsky-Crumb (Robert Crumb felesége, feminista alternatív képregényes) és Ben Katchor (és mások), és a fesztivál általános óriási látogatottságához képest milyen kevesen vannak a programokon. Csak a Kominsky-Crumb-interjúra kellett felíratkozni, minden másra lazán be lehetett jutni. Ahhoz az aránypárhoz képest nem teljesít rosszul a mi kis egynapos magyar fesztünk.
Szóval a kérdés, hogy kell-e hogy sokan látogassák a programokat. Nem inkább az kell-e, hogy a közönség megtalálja azt az egy-két dolgot, ami pont rá van szabva. Persze ez a rászabás is nehéz. Most például lesz egy egész kosárlabdacsapatnyi finn (állandóan összekeverem őket, miközben igazgatom a programot, mondanom se kell), holott a magyar képregényfogyasztók között a finn képregénynek ööööö mondjuk hogy nincs hagyománya.
punk

Rajz: Oravecz Gergely – ez az Egyszer élünk c. képregényből van, amit sokan rajzoltak.

 Igen, ezzel mindenki tisztában van. Olyan ez a mi képregényfesztiválunk, mint a farok csóválta kutya: most finneket sikerült finanszíroztatni, hát felkeltjük a finn érdeklődést. Érzi mindenki, hogy ez így nem az igazi. És érzi mindenki, hogy mekkora klassz dolog, hogy sikerül leszervezni, lebartelezni, kapcsolati tőkét csontig csiszolva elintézni, hogy legyenek külföldiek.
Kíváncsi vagyok, hogy egy Eisner-díjas szerző, aki elutasítja a szuperhősesztétikát és a graphic noveles fekete-fehérséget, és akinek a történetei megdöbbentően hétköznapiak, mennyire fogja a közönséget megmozgatni.
Illetve van-e esély hogy a graphic novel mint műfaj magyar közönséget mozgasson meg. Tavaly Typexnek szerintem nem sikerült, bármennyire is volt irtó okos és szép a Rembrandt, és jó fej  Typex (és küldte el nekem a készülő Warhol-könyv egyik vázlatfüzetét 🙂 : ) hehe ).  A magyar képregényolvasó képregényfüzetekben gondolkodik és bizalmatlanul tekint a grafikus regényre, ami ráadásul drága is. És hiába remek a Rembrand (itt írtam róla kritikát), nem illik bele sem a képregényolvasók elvárásaiba, sem a könyvolvasókéba. Egy egynapos képregényfesztivál pedig nagyon keveset tud csiszolni az elvárásokon.
typex2

Typex: Rembrandt c. képregényéből

 További kérdés, hogy ha szervezünk magyar programokat, amilyen idén az Alfabéta-jelöltek bemutatkozása és az egyelőre tervezet szintjén élő Mappanyitogató, akkor arra lesz-e közönség. Érdekelne egy olyan felmérés is, hogy egy Alfabéta-díj hogyan hat a képregényeladásokra, ha hat egyáltalán valahogy. Kíváncsi vagyok arra is, hogy ha négy teljesen más stílusú, mást képviselő, többszörösen publikált magyar képregényalkotó mesél a műhelytitkairól, az érdekel-e mást. Először amúgy nem előadást akartam szervezni, hanem egy kötetlen, együtt rajzolós valamit, de megállapítottuk, hogy erre kevesen vállalkoznának, nem mennének oda. Mi félni látszunk az interakciótól – de nem vagyok biztos abban, hogy a technikai dolgok élveboncolása tényleg érdeklődésre számot tartó téma. Mondjuk én ott fogok ülni. 🙂
Vagy minden programszervezői energiapazarlásom mellett a képregényfesztivál mégiscsak annyi, hogy az ember megvesz a legújabb megjelenésekből párat, találkozik a barátokkal (ami fontos), és hazamegy? A probléma a képregényfesztivállal mindig is az lesz, hogy nem zenei fesztivál: nem tud annyira kikapcsolni, és annyira szórakoztatni, mint egy koncert. Idén most megpróbálom a tematikus blokkosítást (kiadók, alfabétások, műhelytitkok), hátha. De hát tudom, hogy hátha nem.
 12festival_hun_logo

Képregényfesztivál-szervezés és töprengés

Standard

Idén nem akartam annyira szervezni a képregényfesztivált, mert a szervezés elején még Amerikában voltam, a végén meg disszertációt kell(ene) írnom, de aztán kiderült, hogy a vér nem válik vízzé, és továbbra is rühellek a számítógép előtt gondolkozni, szóval inkább szervezem a fesztivált.

Szervezem, nem csinálom, erre az apró különbségre felhívnám a figyelmet. 🙂 Szubjektív szervezői számadás következik.

Tavaly is jó volt a feszt: nőtt a látogatók száma, jól együtt tudtunk dolgozni, ellenben még tapasztalatlanok voltunk, és túl sok munkát kellett túl kevés embernek elvégeznie már a feszt előtt, és főleg alatt. Azt hiszem, meg is fogadtam, hogy nem szervezek többet semmit a világon, de látható, hogy van az az élethelyzet (disszertációírás) ami elől az ember inkább a biztos káoszba menekül.

Most persze már jobbak vagyunk 🙂 és én legalábbis igyekszem úgy szervezni a munkát, hogy más is odaférjen. 🙂 Remélem ez a feszten is érződik majd, pl. hogy kevesebb lesz a kapkodás, és a végkimerülés. Mindenesetre lesz jelentős számú önkéntes, és ezért nagyon bizakodó vagyok.

DSC_0206A programok közül természetesen az irodalmi kerekasztalt várom a legjobban, mert az lesz a legjobb. Pont. 🙂 Beszélgetni fogunk két irodalmi szerkesztővel, hogy ők hogy látják a képregénygettó és az irodalmi színtér kapcsolatát. Nem tudom, hogy a saját berkeiket mennyire tartják gettónak, nyilván nem az amúgy, mert ők pl. kapnak állami támogatást és tök jó érdekképviselő és szervező szervezeteik vannak, de én a magyar képregényt mindenképp gettónak tartom. Izolált, sokszor köldöknézős, problémákat újratermelő, lelkes és aztán elfáradt emberek egy olyan művészeti ágban, amihez Magyarországon nulla társadalmi elfogadottság és pénz társul. Szóval nem azt várom, hogy a Műút meg a Szépirodalmi Figyelő megmondja a frankót, mert arra egyértelműen itt vagyok én, hanem hogy milyen a) ők hogy látják a magyar irodalom-képregény kapcsolatot b) mit csinálnak ők c) mik az ő gyakorlataik. Jó lenne, ha komolyabb színtere lenne a párbeszédnek, amihez persze jó lenne, ha komolyan vehető szerzői képregények készülnének Magyarországon, amihez meg jó lenne, ha lenne pénz a dologban. Meg olvasóközönség és kritikai visszhang.

Tiszta utópisztikus fordulatot vett ez a bejegyzés, úgyhogy vissza is kanyarodok a következő dologhoz, amit én szerveztem, ami a közös rajzolás. Hát idén valahogy nehezebb volt összeboronálni erre a népet, mint tavaly… Pedig idén még megkötéseket sem adtam nekik. A közös rajzolásnak sok lényege van, az egyik, hogy a rajzolók közös térben interakcióra lépjenek egymással és a közönséggel, új kapcsolatok, ötletek szülessenek, kérdések merüljenek fel, bármi. A magyar közönség tavaly erre nem igazán volt vevő :-), de idén frekventáltabb helyre rakjuk a rajzolókat és remélhetőleg Vass Robi fogja is reklámozni a dolgot a Facebookon. Mondjuk amikor tavaly kiültettük a Boulet-t rajzolni, vagyis inkább interaktív rajzos performanszt végrehajtani, annak volt sikere rendesen, de egy ilyenhez Boulet-i aggyal és látással kell rendelkezni, amit én a többi rajzolótól azért nem kérnék számon. Szóval nagy kérdőjel, hogy fog ez elsülni.

Fogok még beszélni az Alfabéta-díjátadáson. Ezt nem várom annyira, mert ez nehéz. a) okosat mondani b) érthetően c) két-három percben. Én fogom a kép-novella kategória nyertesét bemutatni, de az egész szupertitkos. Most így hirtelen nem is jut eszembe, ki kapja a másik két díjat (képregény, webcomic), ja, az egyik megvan. De jó lenne, ha mittudoménhogy, nem csak párszáz ember tudná ebben az országban, mi az a képregénydíj, és hogy mennyi munka egy olyat megkapni. Közben eszembe jutott a másik. Persze a legjobban annak örülnék, és most a saját malmomra hajtom a vizet, a saját érdeklődésemnek megfelelően, ha több okos képregény születne. Valami, amivel labdába lehet rúgni. Persze azt nem tudom, hogy hol, mert nincs kiadó Magyarországon, ami kockáztatná a pénzét a képregénnyel. Vagy inkább össze kell kötni valami mással, társművészettel, aktuális kérdéssel. Valamivel, ami nem külső megmarketingolás, hanem a kész képregény szerkezetében már eleve benne van. Most arra gondolok, hogy a Pál Dani-Lakatos István féle Az Úr nyolcadik kerületét (amit tavaly szintén én hoztam a fesztre) azért adja ki a Libri most ősszel, mert abban aztán van minden, sok fronton számíthat érdeklődésre. Van benne tapasztalat: egy többszörösen kiadott szerző és egy másik többszörösen kiadott szerző közös műve. Van benne irodalom, irodalmi szervezetek is lehet, hogy támogatják, nem tudom. Van benne Budapest, városimázs. Van benne cigányság.  És végül van benne valamennyi képregény. És lehet, hogy van benne más is, csak nem gondoltam rá. Ugyanígy a Nyugat+Zombikat jól meg lehetett marketingelni, mert nem csak annyit nyújt, hogy nesze egy képregény, amit önmagában kéne szeretni, hanem kötődik a parázó érettségizőkhöz, a zombi-divathoz, a hipszter-izléshez, a dizájn(er)-kultuszhoz, és biztos máshoz is.

De önmagában a képregény, valami szuperhősös vagy scifis vagy rejtős vagy mittudoménmilyen téma, hát az nem érdekel senkit, mármint kiadót, szélesebb közönséget.

Amerikában például nagyon megy a cancer memoir vagy illness memoir, a betegségről, főleg rákról szóló önéletrajzi történetek, amik nagy őszinteséggel szólnak egyéni fájdalmakról, egyben egy széles olvasói réteget foglalkoztató kérdésekről. Kíváncsi vagyok, valaha le lesz akárcsak egy is fordítva ezekből magyarra. Igazából nem is vagyok kíváncsi, mert tudom, hogy nem.

stitches5

Visszatérve a fesztre, még a francia vendégekkel való beszélgetést várom, meg a színikritikusok titkos életéről szóló cseh krimiképregényt! Amúgy meg attól félek, hogy az egész feszt alatt azon fogok parázni, hogy disszertációt kéne írnom, ahogy a disszertációírás alatt percenként kapok-írok valami szervezős ímélt. 🙂

És akkor még nem is mondtam, hogy egy nemzetközi konferenciát is szervezek az ELTÉn. 🙂

(Vasárnap, május 10-én lesz a 11. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál a Dürer kertben)