Roundtables on Literary adaptation comics and animation

The Hungarian Literature Copyright Protection Association and Rights management is organizing a two-day conference on the works and heritage of Jenő Rejtő. The event has two roundtables featuring comics artists, and I will be moderating both. What is more, the location of the conference is at a pub, which is the most fitting place to talk about Rejtő’s novels.

Rejtő was a journalist and writer who died in 1943 in a forced labor camp. His novels are witty, funny, really crazy. The status of his works in the Hungarian literary canon is debated by many, especially by those who prefer the strict separation of high literature and lowbrow whatever. I personally do not agree with that, and I admire the syntax and humor of Rejtő’s sentences and his crazy weird plots. I also believe that he could be nicer to women, but I think that is true to most works from his era. 🙂

Rejtő’s novels have been really influential in the history of Hungarian comics. His novels were adapted into the medium of comics by Tibor Cs. Horváth during state socialism. The most successful artist to draw Rejtő-comics was Pál Korcsmáros. Recently, the heirs of Korcsmáros republish digitally reworked versions of the original comics. The artists making these, Zsolt Garisa and Zoltán Varga, will be the guests of the first roundtable, as well as Márton Hegedűs, who proposed to make a comic on Rejtő’s life, though hasn’t received funding yet. (Are there any future patrons among the readers of this post who would support this project?). The final participant of the discussion is Zoltán Ádám Szabó, whose writings on comics I adore. Btw, Rejtő’s novels are adapted into comics even today, the most recent (and hilarous) publication is The Kidnapped Messenger by Ferenc Kiss and Zsolt Garisa.

The second roundtable on Thursday will be on an animation film in the making, the guests will be director Ferenc Varsányi, art director Dávid Cserkuti, and Péter Gelencsér film cirtic.

 

 

Advertisements

Kids’n’Comics – Exhibition opening

I had the honor to open the Kids’n’Comics (Kölykök és képregények) exhibition at the Deák 17 Youth Art Gallery on 7 Sept 2018. The exhibition has been curated by Bianka Zsigó, and it features the works of contemporary Hungarian comics artists. Here are some pictures from the opening ceremony — you can still visit this rich and entertaining exhibition till 27 Oct 2018.

Exhibiting artists:
Baranyai András l Bernát Barbara l Cserkuti Dávid l Csordás Dániel l Felvidéki Miklós l Fritz Zoltán l Fritz-Majer Nóra l Ghyczy Csongor l Halter András l Kárpáti Tibor l Koska Zoltán l Kovács Viktória l Lanczinger Mátyás l Lakatos István l Oravecz Gergely l Pásztor Alexa l Sárdi Katalin l Stark Attila l Takács Anikó

Catalog of Hungarian Comics I edited has been published

The bilingual catalog on the history of Hungarian comics that I edited in June has been published! And it is beautiful! Thanks to Judit Vincze for the amazing design!

The catalog is based on the material of our Comics as Narrative exhibition in the National Széchényi Library (14 May – 28 July 2018), and it provides a richly illustrted survey on Hungarian comics on 84 pages. The book is divided into two major sections, one on the history, and another one on the current tendencies of Hungarian comics. The short supporting texts were written by the curators of the exhibition, Ágnes Anikó Patonai, Rita Szűts-Novák, and myself.

katalc3b3gus-pc3a9ldc3a1nyok.jpg

On the structure of the volume:

Our introduction reaches back to word and image relations in the baroque emblem, and we also show the beginnings of Hungarian comics in 19th century magazine culture.

Literary adaptation comics were a defining tendency in the history of our comics, and several subchapters are devoted to this characteristic tendency that started in the 1950s. I really like the subchapter when different versions are placed next to each other: adaptations of the same novels by different artists are in dialogue, and so are draft and printed versions of the same page. We also devote a section to one of the most celebrated original author behind these adaptations, Jenő Rejtő, and to the afterlife of adaptation comics in the 1980s and onwards.

Literature is an important inspiration for contemporary Hungarian comics, and so is the quality of self-expression, which is most often associated with poetry (at least in Hungary). The subsections focus on two significant topics in the contemporary scene, alternative realities as in dreams, nightmares and fantasy, and metacomics.

And, as I have said, everything is available in English, not only in Hungarian. 🙂

Thanks for the artists and colleagues who made this amazing catalog possible!

 

Csepella Olivér: Nyugat + Zombik kritika online

Elérhető az Alföld folyóirat honlapján az áprilisban megjelent kritikám, amit Csepella Olivér Nyugat+ Zombik című képregényéről írtam.

Szerettem ezt írni, mert a sok hibája ellenére jó érzés egy olyan képregényről gondolkodni, amely maga is gondolkodik, és egy olyan képregényről mondani valamit, aminek van mondanivalója.

alfoldonline.hu/2018/07/kepregeny-a-kolteszet-hatalmarol/

“A képregénynek értelmezésemben két tétje van: a frappáns alapötletet az olvasóközönség érdeklődését fenntartva végigvezetni kétszázhatvan oldalon, valamint a megidézett nyugatosok nyelvi és kulturális örökségét a 21. század kultúrafogyasztói számára aktualizálni.”

“A képregény második részét olvasva az az ember érzése, hogy a szerző túl sok ötletét igyekezett belezsúfolni a képregény oldalaiba, és nem szánt elegendő helyet ahhoz, hogy ötletei érvényesülhessenek. Emiatt a zsúfoltság miatt a vizuális poénok, átkötések és viccek egy része első ol­vasáskor sajnos szintén elsikkad, hiszen az olvasó nem ezek észrevételére, hanem a cselekmény fonalának megtalálására fordítja energiáit.”

“A Nyugat + Zombik egyenetlenségeivel együtt is egy kreatív vizuális gondolkodó és nagykedvű történetmesélő szórakoztató munkája, ami sok kultúrafogyasztónak mutathatja meg a képregényes kifejezésmódban rejlő lehetőségeket és a kép­regény­olva­sás örömét, ezzel segítve a képregény médiumának értőbb elfogadását.”

Roundtables

A) Last week (24 May) I was invited to be a participant of a roundtable on the use of popular culture in the classroom, particularly using science fiction in the teaching of literature. The issue has been raised by many educators more qualified to do so than me, as the situation is that Hungarian teenagers have to read a great number of dated texts that border on the unbearable both in terms of narrative techniques and unattractive storylines. This roundtable addressed the issue from an SF angle, plus I was constantly referring to comics and statistics on comics, and, of course, SF comics.

It was in Hungarian, and can be watched here.

roboraptor

B) This week I’ll participate in a roundtable on the history of comics in Hungary. This is an event linked to the Comics as Narrative/Kép-regény-történet exhibition I was co-curating. It will take place at the National Széchényi Library on 31 May, starting at 5 pm. oszk.hu/konyvtarlat/konyvtarlat-vii-9-jatek-es-kepregeny

The National Library also made a short interiew with me (in Hungarian): link.

 

 

Laudáció Felvidéki Miklós Alfabéta-díjához (My short speech when presenting the Hungarian comics award)

Az idei Alfabéta-díjjal kitüntetett képregény főszereplője, a névtelen róka világok között egyensúlyozó karaktere végigkísérte Felvidéki Miklós képregényes karrierjét — azaz a fél életét, hiszen már annak a képregénynek is ez a figura a főszereplője, amellyel Miklós tizenhét évesen harmadik lett a Luzerni Fumetto Nemzetközi Képregényfesztiválon (Pinkhell, 2007, 3. szám, 31-34.). Miklós stílusa sokat változott az első publikált Noname-képregények óta, finomodott a vonalvezetés, radikálisan átalakult a színkezelés. A róka azonban ugyanazzal a tapintatos kíváncsisággal ingázik valós és képzelt, evilági és túlvilági, múlt és jövő között, amivel Miklós több, mint tíz évvel ezelőtt kutakodni küldte.

A Noname-képregényekben egy-egy banálisnak tűnő részlet indítja a történetet, például egy vidéki ház kitakarítása, egy utazási prospektus lapozgatása, vagy, a most díjazott képregényben az ablakon beszűrődő zaj. Történet alatt pedig természetesen nem akciódús eseménysort értek, hiszen a sorozat elemei pár oldalas képregények, hanem érzékeny kérdésfelvetéseket és asszociációkat, amelyek a nekik szentelt figyelemnek köszönhetően a változás és a frappáns csattanó lehetőségét hordozzák.

A 2017-ben a Szépirodalmi Figyelő folyóirat online felületén, a Szifonline.hu-n megjelent Noname-képregény színekben és — bár nem tartalmaz szöveget, és a kísérőzene sem jár hozzá — zenében adja vissza az álom és ébrenlét között lebegő világot. Az ablakán beszűrődő ismeretlen zenére (amiről később kiderül, hogy énekhang) zsigerileg reagáló, megbabonázott róka azonnal veszi párnáját és felpattan ágyából. A képregény magenta-árnyalatokra és zöldekre épülő színvilága sejtelmes és egzotikus, csábító és fenyegető, akárcsak az ismeretlen ének. Az alvajáró róka céltudatosan, de csukott szemmel vág át a magára hagyott strandon, ússza át a tengert, vándorol panelról panelra. Az eltökélt haladás és a vakság közötti ellentmondás, továbbá az, hogy csak a harmadik oldal utolsó paneljában tudjuk meg, hogy a bolyongás oka az ormokon ülő szirén hívogató dala, feszültségben tartják az olvasót, és erős dramaturgiai ívet teremtenek a mindössze négy oldalas történetben.

Az utolsó oldalon aztán kiderül, hogy a szirén varázserejú éneke több lényt vándorlásra bírt, és nem a róka az egyetlen, aki álmát és nyugalmát a szirén szigetén találja meg. A történet végén azonban nem hallgat el a szirén, dala továbbra is betölti a teret, és immár az olvasót hívja, hogy hagyja magát megbabonázni és keljen útra: járja be ő is, járja be újra azt a képregényes utat, amelyen a róka végigment. Ezen a ponton fontos visszakanyarodnunk az első oldal hangjegyeihez, és felismernünk: a hangjegyek fekete körei és a névtelen róka megbabonázott, egyetlen kimerevített pillanatra tágra nyílt szemének hasonlósága nem véletlen. A szirénénekben, az útban, és magában a képregényben önmagunkat fedezhetjük fel.

Gratulálok Felvidéki Miklósnak az Alfabéta-díjhoz, és remélem, újra rendszeresen olvashatunk tőle Noname-képregényeket.

felvidéki noname 1

Észrevételek Lakatos István és Felvidéki Miklós képregényeiről by MOMÉs hallgatók

A MOMÉ-n a Kép-szöveg relációk órán most már nyíltan csak képregényeket olvasunk és szedünk darabokra (míg korábban elméleteztünk meg fotókat tartalmazó szövegeket vizsgáltunk és hoztunk létre). Elemeztünk szabályos oldalszerkezeteket, szabálytalanokat, visszatérő motívumokat. Foglalkoztunk infografikai és adatbázis-szerű (nem a legjobb név, de így hívják) és nem-linális képregényekkel. Széttrollkodtuk Rodolphe Töpfflert és Herrimant, valamint átstrukturáltuk Oravecz Gergő Blosszáját infografika-tervvé (mert kivitelezni nem volt idő), a leginnovatívabb a Blosszában szereplő rovarok sorsáról szólt. Szóval aktív a csoport!

A legutóbb Felvidéki Miklós által jegyzett régi, pinkhelles Noname-eket (az újat nem) és Lakatos István két képregényét (Lencsilány és az elhasznált ember, Vasárnap) vizsgálták a hallgatók párokban a tanár (én, hehe) által megadott szempontok alapján, majd rövid elemzéseket írtak hozzájuk. Sajnos ezekre a szövegekre az órából már kevés idő jutott, annyira alapos volt a vizsgálat, ezért a szövegek stiláris egyenetlenségeit nézzétek el. 🙂 A képregényeket irányított kérdések mentén értelmezték, és mivel korábban főleg szerkezeti jegyekkel szórakoztunk, most a karakterekre, a színekre, és változatlanul a panelszerkezetekre vonatkoztak a kérdések, ezért is térnek ezek a témák olyan sokszor vissza a szövegekben.

Mivel sok képregényes hiányolja a visszajelzéseket, amikből valóban nincs sok, itt van néhány szöveg a MOMÉs hallgatók tollából, amik talán nem csak Mikinek és Istvánnak érdekesek. (Megj. nem mindenhol értek egyet, de ez a feladat nem erről szólt.)

Edit-Noémi:

Felvidéki Miklós rajzai jól illeszkednek a történet dinamikájához. Élénk, telített színeket, vékony, szaggatott vonalakat és kontrasztokat alkalmaz, amik párhuzamban vannak az erősen mozgásos és zajos fiktív szituációkkal (autóverseny, koncert, csata, szuperhős tett). A hangutánzó szavak fokozzák ezeknek a jeleneteknek a hangulatát és vizuálisan is növelik a feszültséget. A történetek mindegyikében dimenzióváltások jelennek meg. Ez lehet időben és képzeletben (amikor a jövőjéről fantáziál), vagy az oda-vissza zoomolások által (amikor a szemétre ráközelítve egy birodalom tárul elénk). Olykor játszik a panelek kapcsolódásával (lámpáról lefújja a port két panelen keresztül).

Lakatos István groteszk látványvilágot teremt, hátborzongató, fiktív karakterekkel, kitalált lényekkel és helyekkel. Az álomszerű helyzetekre a vonalvezetés ráerősít: a formáit vékony, kanyargó vonalak keretezik és esetenként a szövegbuborékok vonalvezetése is ezt követi. A vonalrajzok akvarellel párosulnak, a tónusok kissé elmosottá, bizonytalanná teszik a képeket. Nincsen szigorú panelbeosztás.

Anna-Lala:

Lakatos nagyon kidolgozott, aprólékos képekkel dolgozik. A szöveg és a téma is meseszerű. Több féle tipóval dolgozik. Karaktereit azonnal felfedi: Lencsilánynál egy bevezető oldallal, a Vasárnapban pedig egy kis bevezető szöveggel [A Mesék az ágy alól kötetben]. Színei hangulatfestőek, nagyon sok árnyalattal, tónussal dolgozik, ezekkel festői hatást ér el. A karakterei ismertek, előző ismeretek alapján beazonosíthatók.

Felvidéki sok képregényében földöntúli szörnyekkel kerül kapcsolatba. Jellemzó rá a mikro-makro váltás. A Noname főszereplője feltételezhetően ő maga, róka formában. A történetei nyitva maradnak, a róa nem oldja meg a problémát. Nagyon színesen dolgozik, sokszor tubusszínekkel. Grafikus hatású, erős, határozott kontúrokkal. Nem igazán játszik a panelok nagyságával, azonos képeket használ, ellentétben Lakatossal.

Emese-Marci:

Felvidéki képregényeiben egyértelmű és direkt a karakterábrázolás, ezzel szemben Lakatos István műveiben a környezet részletgazdagságán van a hangsúly a karakter megjelenítése helyett. A Lencsilány történetében érzünk egy váratlan váltást, főleg a Noname történetekkel szemben, amiben a főhős szándékai egyértelműek. A Felvidéki-képregény vizuális megjelenítése segíti a történet elmesélését, a Lencsilánynál a rajzi megjelenítés dominálja a történetet.

Anna-Péter-Valentin:

Felvidéki oldalkompozíciókban gondolkodik, Lakatos odafigyel a karakterek jellemére és kifejetésére. Lakatos többet foglalkozik a képreégny tipográfiájával, és mélyebb témákat boncolgat. A fakó színek is a téma komolyságára utalnak. Erősebb hangsúlyt helyez egyes elemekre egy panelen belül, míg Felvidéki rajzain el lehet merengeni. Lakatosnál érdekes, hogy a képregény szereplőit kissé groteszk módon, torzított arányokkal rajzolja meg, míg a történet álomvilágban való részénél megtartja a realisztikus ábrázolásmódot az állatok megjelenítésénél. Lényegében grafikai eszközökkel felcseréli a történetben az álmot és valóságot. Ezzel gondolkodásra bírva az olvasót, hiszen nem annyira egyértelmű,hogy melyik verzió a helytállóbb.

Ági-Zsófi:

Lakatos István munkái vizuálisan nagyon kidolgozottak, apró részletekkel vannak tele, színvilágában és az ábrázolásában is festői, a karakterek nagyon kidolgozottak. A panelek nem kötöttek, a képek önállóan is működnek, szabadon kezeli az oldalakat. Nem szövegcentrikus, a történet egy kedvesebb ábrázolást kíván. A történet érthető, kedves, csattanóval a végén. Felvidéki Miklós képregényei Lakatossal ellentétben vizuálisan egyszerűbb karakterábrázolást használ, viszont a szövegből megismerhetjük a karakter személyiségét, gondolatait. Visszatérő elem a sztori a sztoriban, a zoom effektus. Grafikusabb, erőteljes színhasználat jellemzi.

felvidéki és lakatos