Laudáció Felvidéki Miklós Alfabéta-díjához (My short speech when presenting the Hungarian comics award)

Az idei Alfabéta-díjjal kitüntetett képregény főszereplője, a névtelen róka világok között egyensúlyozó karaktere végigkísérte Felvidéki Miklós képregényes karrierjét — azaz a fél életét, hiszen már annak a képregénynek is ez a figura a főszereplője, amellyel Miklós tizenhét évesen harmadik lett a Luzerni Fumetto Nemzetközi Képregényfesztiválon (Pinkhell, 2007, 3. szám, 31-34.). Miklós stílusa sokat változott az első publikált Noname-képregények óta, finomodott a vonalvezetés, radikálisan átalakult a színkezelés. A róka azonban ugyanazzal a tapintatos kíváncsisággal ingázik valós és képzelt, evilági és túlvilági, múlt és jövő között, amivel Miklós több, mint tíz évvel ezelőtt kutakodni küldte.

A Noname-képregényekben egy-egy banálisnak tűnő részlet indítja a történetet, például egy vidéki ház kitakarítása, egy utazási prospektus lapozgatása, vagy, a most díjazott képregényben az ablakon beszűrődő zaj. Történet alatt pedig természetesen nem akciódús eseménysort értek, hiszen a sorozat elemei pár oldalas képregények, hanem érzékeny kérdésfelvetéseket és asszociációkat, amelyek a nekik szentelt figyelemnek köszönhetően a változás és a frappáns csattanó lehetőségét hordozzák.

A 2017-ben a Szépirodalmi Figyelő folyóirat online felületén, a Szifonline.hu-n megjelent Noname-képregény színekben és — bár nem tartalmaz szöveget, és a kísérőzene sem jár hozzá — zenében adja vissza az álom és ébrenlét között lebegő világot. Az ablakán beszűrődő ismeretlen zenére (amiről később kiderül, hogy énekhang) zsigerileg reagáló, megbabonázott róka azonnal veszi párnáját és felpattan ágyából. A képregény magenta-árnyalatokra és zöldekre épülő színvilága sejtelmes és egzotikus, csábító és fenyegető, akárcsak az ismeretlen ének. Az alvajáró róka céltudatosan, de csukott szemmel vág át a magára hagyott strandon, ússza át a tengert, vándorol panelról panelra. Az eltökélt haladás és a vakság közötti ellentmondás, továbbá az, hogy csak a harmadik oldal utolsó paneljában tudjuk meg, hogy a bolyongás oka az ormokon ülő szirén hívogató dala, feszültségben tartják az olvasót, és erős dramaturgiai ívet teremtenek a mindössze négy oldalas történetben.

Az utolsó oldalon aztán kiderül, hogy a szirén varázserejú éneke több lényt vándorlásra bírt, és nem a róka az egyetlen, aki álmát és nyugalmát a szirén szigetén találja meg. A történet végén azonban nem hallgat el a szirén, dala továbbra is betölti a teret, és immár az olvasót hívja, hogy hagyja magát megbabonázni és keljen útra: járja be ő is, járja be újra azt a képregényes utat, amelyen a róka végigment. Ezen a ponton fontos visszakanyarodnunk az első oldal hangjegyeihez, és felismernünk: a hangjegyek fekete körei és a névtelen róka megbabonázott, egyetlen kimerevített pillanatra tágra nyílt szemének hasonlósága nem véletlen. A szirénénekben, az útban, és magában a képregényben önmagunkat fedezhetjük fel.

Gratulálok Felvidéki Miklósnak az Alfabéta-díjhoz, és remélem, újra rendszeresen olvashatunk tőle Noname-képregényeket.

felvidéki noname 1

Advertisements

Észrevételek Lakatos István és Felvidéki Miklós képregényeiről by MOMÉs hallgatók

A MOMÉ-n a Kép-szöveg relációk órán most már nyíltan csak képregényeket olvasunk és szedünk darabokra (míg korábban elméleteztünk meg fotókat tartalmazó szövegeket vizsgáltunk és hoztunk létre). Elemeztünk szabályos oldalszerkezeteket, szabálytalanokat, visszatérő motívumokat. Foglalkoztunk infografikai és adatbázis-szerű (nem a legjobb név, de így hívják) és nem-linális képregényekkel. Széttrollkodtuk Rodolphe Töpfflert és Herrimant, valamint átstrukturáltuk Oravecz Gergő Blosszáját infografika-tervvé (mert kivitelezni nem volt idő), a leginnovatívabb a Blosszában szereplő rovarok sorsáról szólt. Szóval aktív a csoport!

A legutóbb Felvidéki Miklós által jegyzett régi, pinkhelles Noname-eket (az újat nem) és Lakatos István két képregényét (Lencsilány és az elhasznált ember, Vasárnap) vizsgálták a hallgatók párokban a tanár (én, hehe) által megadott szempontok alapján, majd rövid elemzéseket írtak hozzájuk. Sajnos ezekre a szövegekre az órából már kevés idő jutott, annyira alapos volt a vizsgálat, ezért a szövegek stiláris egyenetlenségeit nézzétek el. 🙂 A képregényeket irányított kérdések mentén értelmezték, és mivel korábban főleg szerkezeti jegyekkel szórakoztunk, most a karakterekre, a színekre, és változatlanul a panelszerkezetekre vonatkoztak a kérdések, ezért is térnek ezek a témák olyan sokszor vissza a szövegekben.

Mivel sok képregényes hiányolja a visszajelzéseket, amikből valóban nincs sok, itt van néhány szöveg a MOMÉs hallgatók tollából, amik talán nem csak Mikinek és Istvánnak érdekesek. (Megj. nem mindenhol értek egyet, de ez a feladat nem erről szólt.)

Edit-Noémi:

Felvidéki Miklós rajzai jól illeszkednek a történet dinamikájához. Élénk, telített színeket, vékony, szaggatott vonalakat és kontrasztokat alkalmaz, amik párhuzamban vannak az erősen mozgásos és zajos fiktív szituációkkal (autóverseny, koncert, csata, szuperhős tett). A hangutánzó szavak fokozzák ezeknek a jeleneteknek a hangulatát és vizuálisan is növelik a feszültséget. A történetek mindegyikében dimenzióváltások jelennek meg. Ez lehet időben és képzeletben (amikor a jövőjéről fantáziál), vagy az oda-vissza zoomolások által (amikor a szemétre ráközelítve egy birodalom tárul elénk). Olykor játszik a panelek kapcsolódásával (lámpáról lefújja a port két panelen keresztül).

Lakatos István groteszk látványvilágot teremt, hátborzongató, fiktív karakterekkel, kitalált lényekkel és helyekkel. Az álomszerű helyzetekre a vonalvezetés ráerősít: a formáit vékony, kanyargó vonalak keretezik és esetenként a szövegbuborékok vonalvezetése is ezt követi. A vonalrajzok akvarellel párosulnak, a tónusok kissé elmosottá, bizonytalanná teszik a képeket. Nincsen szigorú panelbeosztás.

Anna-Lala:

Lakatos nagyon kidolgozott, aprólékos képekkel dolgozik. A szöveg és a téma is meseszerű. Több féle tipóval dolgozik. Karaktereit azonnal felfedi: Lencsilánynál egy bevezető oldallal, a Vasárnapban pedig egy kis bevezető szöveggel [A Mesék az ágy alól kötetben]. Színei hangulatfestőek, nagyon sok árnyalattal, tónussal dolgozik, ezekkel festői hatást ér el. A karakterei ismertek, előző ismeretek alapján beazonosíthatók.

Felvidéki sok képregényében földöntúli szörnyekkel kerül kapcsolatba. Jellemzó rá a mikro-makro váltás. A Noname főszereplője feltételezhetően ő maga, róka formában. A történetei nyitva maradnak, a róa nem oldja meg a problémát. Nagyon színesen dolgozik, sokszor tubusszínekkel. Grafikus hatású, erős, határozott kontúrokkal. Nem igazán játszik a panelok nagyságával, azonos képeket használ, ellentétben Lakatossal.

Emese-Marci:

Felvidéki képregényeiben egyértelmű és direkt a karakterábrázolás, ezzel szemben Lakatos István műveiben a környezet részletgazdagságán van a hangsúly a karakter megjelenítése helyett. A Lencsilány történetében érzünk egy váratlan váltást, főleg a Noname történetekkel szemben, amiben a főhős szándékai egyértelműek. A Felvidéki-képregény vizuális megjelenítése segíti a történet elmesélését, a Lencsilánynál a rajzi megjelenítés dominálja a történetet.

Anna-Péter-Valentin:

Felvidéki oldalkompozíciókban gondolkodik, Lakatos odafigyel a karakterek jellemére és kifejetésére. Lakatos többet foglalkozik a képreégny tipográfiájával, és mélyebb témákat boncolgat. A fakó színek is a téma komolyságára utalnak. Erősebb hangsúlyt helyez egyes elemekre egy panelen belül, míg Felvidéki rajzain el lehet merengeni. Lakatosnál érdekes, hogy a képregény szereplőit kissé groteszk módon, torzított arányokkal rajzolja meg, míg a történet álomvilágban való részénél megtartja a realisztikus ábrázolásmódot az állatok megjelenítésénél. Lényegében grafikai eszközökkel felcseréli a történetben az álmot és valóságot. Ezzel gondolkodásra bírva az olvasót, hiszen nem annyira egyértelmű,hogy melyik verzió a helytállóbb.

Ági-Zsófi:

Lakatos István munkái vizuálisan nagyon kidolgozottak, apró részletekkel vannak tele, színvilágában és az ábrázolásában is festői, a karakterek nagyon kidolgozottak. A panelek nem kötöttek, a képek önállóan is működnek, szabadon kezeli az oldalakat. Nem szövegcentrikus, a történet egy kedvesebb ábrázolást kíván. A történet érthető, kedves, csattanóval a végén. Felvidéki Miklós képregényei Lakatossal ellentétben vizuálisan egyszerűbb karakterábrázolást használ, viszont a szövegből megismerhetjük a karakter személyiségét, gondolatait. Visszatérő elem a sztori a sztoriban, a zoom effektus. Grafikusabb, erőteljes színhasználat jellemzi.

felvidéki és lakatos

I’ve become a curator!

I have always dreamed about curating an exhibition of comics, and I am really happy to have been given the opportunity to organize the contemporary section of the comics exhibition at the National Széchényi Library, Budapest.

The exhibition is called “Comics as Narrative – The 9th Art and Its Icons in Hungary” — or “Kép-regény-történet – A kilencedik művészet ikonjai Magyarországon.” It will be a big one (with Hungarian standards), focusing on comics under Socialism and contemporary works. It will open on 14 May and it can be visited until 26 July.

The poster with the eye is actually based on a panel by Miklós Felvidéki, an amazingly gifted Hungarian cartoonist, who received the Alfabéta prize for the best short comic in 2018 (behance.net/nonamefox).

Here is a piece of official info in Hungarian: http://www.oszk.hu/kiallitasok/kep-regeny-tortenet-kiallitas

I am talking about what the contemporary room is about in this short video: youtube.com/watch?v=Q9R5Eq-LlRM&t=2s

And here is my enthusiastic blogging on how I am preparing the contemporary section – also in Hungarian:  perezvonsgeometry.wordpress.com/category/kep-regeny-tortenet-kiallitas/

Here are the two posters of the exhibition and some behind the scenes photos:

kép-regény-történet kiállítás OSZK 2018 comics as narrative poster 2018

dudás győzőnél 2
This is me being a serious curator at the home of comics artist and illustrator Győző Dudás. (Photo credit: my friend Péter Major)
20180426_213234
There will be some short videos on drawing / inking / coloring, this is a werk photo of Gergely Oravecz at work.

Guest lecture on comics and the body

I am honored to be invited to talk at the next meeting of the Popular Culture Research Group at the School of English and American Studies at ELTE, Budapest (EASPop for short).

The talk will be in Hungarian, and it addresses my favourite topic, comics and the body. And behold the amazing poster that the group members have made for me based on a Winsor McCay page that I adore!

képregény és test easpop poszter

 

Teaching and Syllabi 2018

This term I’m really lucky and really busy: I can teach two very interesting courses at two universities here at Budapest.  I have been responsible for the content of both courses, and I have spent a lot of time thinking about what to do, what to teach, and how. Though preparing one’s own syllabus is complicated, enjoying the confidence of my employers is an amazing thing. I totally LOVE what my students are going to read/learn/do.

In this post I write about the two courses that I am teaching this semester, namely Comics Studies: An Introduction (which is one of the first courses fully devoted to the study of comics in Hungary) at the American Studies Department of ELTE, and Word and Image Relations at the Institute for Theoretical Studies of Moholy Nagy University of Art and Design (MOME for short).

If you click on the course titles above you can download the syllabi. The one for MOME is in Hungarian, as the course is in Hungarian, too.

1) Word and Image Relations at the Moholy Nagy University of Arts and Design.

In general, this is a university for artists, we might as well say that theory is secondary here. I have a pretty mixed group of students there, textile designers, design managers, and a photographer. The aim of the course is to explore some ways in which words and images work together in contemporary bookish contexts. When I found out that I’m going to have some many students working with textile, I wanted to reflect on that medium as well, but I had to realize, that I am not trained for that, and I am not ready to teach word and image in textile yet. So, we start with some theory (W. J. T. Mitchell), move on to literature, photography, the questions of memory, and to comics. We meet 2×80 a week, so preparing for this course is pretty intense (it has already started). I have to somehow reduce the time I spend on preparing for the classes.

Evaluation at MOME: each week there are assignments, eg. watch a lecture or documentary on youtube (in general I think they are a lot more fun than reading studies, plus you can do them during ironing!). As the course progresses, there will be more comics reading involved. Furthermore, students are asked to submit two assignments, one roughly in the middle of the course, one at the end. They are asked to reflect on any of the topics raised in class in paper-based forms that contain word and image. I specifically asked that the second assignment should be a comic. I think thinking of theoretical questions visually is new for them, or at least they asked a lot about the assignment, so each class we have a look at some examples of sketchnoting, academic comics, photomontages, whatever.

I hope that the assignments will be creative and fun, so my plan is to create a zine out of them and print a limited number of copies for the International Comics Festival at Budapest. A literary journal (one of the very few who are open to comics) also agreed to publish a selection of these works. I am really happy about this already!

2) Comics Studies: An Introduction at ELTE. This is the Faculty of Humanities, so I am more familiar with what the interests of students might be like. It seems that there is considerable interest in the course, which is a good thing, of course. 🙂 I am proud because this might be the first actual course on comics studies, I am not sure. Even if it is not the first, it is in the top 5 I think.

Deciding what to teach here has been complicated because of the extremely limited resources we have here. By here I mean Eastern Europe. I can only teach comics that I can give to the students, there are hardly any comics in the university or public libraries, and definitely no comics in English. I have comics that I used for my PhD dissertation, I have some Image titles that I enjoy reading, and I have a selection of other stuff. I do not have comic books, collections of comic books, or superheroes.

I was thinking about a lot on whether or not I should provide a historical overview and present an evolutionary attitude in the way I organize what we read. I decided to restrict comics history to one class (90 mins), and focus instead on form, drawing (my favourite topic), and some hot issues, like graphic medicine and autobiography. As a result, this course basically flashes some ideas present in contemporary book format comics.

Evaluation at ELTE: when I teach, I usually ask students to write two shorter papers on topics assigned by me. This time, I though it is important for students to see what academic discourse on comics is like. I suppose they registered for the course because they already have an interest in comics (I will ask them for sure, but the course hasn’t started yet), so they are familiar with fan culture to some extent. (Ah yes, it would have been sooooo interesting to speak about fan culture and reception! But I chose the path more familiar to me, and keep on close reading actual comics. I HEART close reading!) So, students are asked to read an academic paper and sum it up / present the most important points in ten minutes. The rest of the class does not have to read these papers — they can, of course. My intention is to really restrict these presentations to 10-12 minutes, and this way to encourage keeping to the point. Furthermore, my aim is to give students a scope of articles they can reach back to when they write their papers at the end of the term.

I remember that when I was a student, we frequently had to give short presentations, but we were just given a name or a title, and we could talk about basically anything. This was easy to do during my studies of Hungarian literature, the libraries were useful and the librarians helpful. But comics studies is so new in Hungary that my suspicion is that providing a set of articles to present on will be helpful. We will see.

Wish me good luck!

krazy kat.jpg

New Publication in Hungarian

I am very enthusiastic about comics scholarship in Hungary: in the last two years so many things happened! There were two comics conferences, and we have finally started to build a network of university people and critics who are not afraid of comics.

I have decided that I’ll publish more in my native language, and I was really happy when out of the blue I was asked if I could write about one of the major poets of the 19th century, János Arany. His poetry is very layered and amazing, he also translated the most of Shakespeare to become one of the most influential literary figures of his times. Well, he was born 200 years ago, so 2017 was devoted to celebration and a reflection on both his heritage and the cult around him. Lucky for me, an innovative and clever comics adaptation of one of his ballads also came out (link). The artist, Dániel Csordás is possible the Hungarian cartoonist with the greatest number of awards. It goes without saying that his adaptation won the best webcomic award in 2017.

So I was writing about the success of this comic, which is I think based on several factors. It is aesthetically more interesting than the other adaptations made that year (for me, naturally), it uses irony, it inserts the story of the ballad into the corrupt worlds of (Hungarian) politics of the present. But the success of this adaptation is also rooted of it being part of a marketing campaign, and also of the Hungarian cultural climate which still considers comics as curiosities. Csordás’s comic uses the wow-factor with which comics are surrounded really cleverly (wow, it is not only for children! wow, it uses literature! wow, I actually like it! wow, no superheroes! wow, it is not American!). I also argue in this article, that marketing agencies and non-profit organization, as well as institutions serving the memory politics of the current political regime often use comics — more often than we would suspect — but they always use the medium only once, and do not return to it in their next campaigns. Plus the people who see these marketing-boosted comics do not see the other comics that exist in our country under the radar: the translations of DC and Marvel, and the varied and (mostly) interesting original output made by Hungarian artists. (Let me take the opportunity and recommend the sci-fi comic series Fantomatika.) For the general public, comics is invisible, and it is because of this lack of cultural reception that marketing campaigns using comics are so successful.

I also interpret Csordás’s comic in light of  Linda Hutcheon’s theory of adaptation and Henry Jenkins’s theory of convergence culture. And I am very grateful to the 13 secondary school teachers who shared with me their ideas on how they teach comics at school.

2018-01-10 13.05.55

Public lecture in Hungarian

I am going to give a public lecture tomorrow (4 Dec 2017) about the body and comics. It is partly based on my dissertation, but most of it is about my ongoing new project on the ways in which the body is involved in reading and interpreting comics. The lecture is aimed at the general public, and it will be in Hungarian. It is part three of a four-part lecture series at the Open Academy of Humanities, Budapest, given by members of the research group I am a founding member of (cf. Narratives of Culture and Identity Research Group.) Each talk is given by a different group member, and we focus on the body in space in as diverse media as computer games, distopic fiction, comics, narratology.

Here is the description of my talk in Hungarian:

III. 2017. december 4., hétfő 18.00 Képregényolvasás és testi referencia
Előad: Szép Eszter.
A képregényt nemcsak nézzük és olvassuk: az értelmezésbe az egész emberi test bevonódik. Az előadás olyan képregényeket vizsgál (főleg Katie Green, Miriam Katin és Joe Sacco műveit), amelyekben az alkotók reflektálnak a képregényolvasás taktilis és testi részére, és ráébresztik az olvasót, hogy mennyire nagy mértékben hagyatkozik testi tapasztalataira.
Helyszín, Pesti Bölcsész Akadémia, ELTE BTK, Múzeum krt. 4-6. Ifjúsági épület, III. em.