Idén nem akartam annyira szervezni a képregényfesztivált, mert a szervezés elején még Amerikában voltam, a végén meg disszertációt kell(ene) írnom, de aztán kiderült, hogy a vér nem válik vízzé, és továbbra is rühellek a számítógép előtt gondolkozni, szóval inkább szervezem a fesztivált.
Szervezem, nem csinálom, erre az apró különbségre felhívnám a figyelmet. 🙂 Szubjektív szervezői számadás következik.
Tavaly is jó volt a feszt: nőtt a látogatók száma, jól együtt tudtunk dolgozni, ellenben még tapasztalatlanok voltunk, és túl sok munkát kellett túl kevés embernek elvégeznie már a feszt előtt, és főleg alatt. Azt hiszem, meg is fogadtam, hogy nem szervezek többet semmit a világon, de látható, hogy van az az élethelyzet (disszertációírás) ami elől az ember inkább a biztos káoszba menekül.
Most persze már jobbak vagyunk 🙂 és én legalábbis igyekszem úgy szervezni a munkát, hogy más is odaférjen. 🙂 Remélem ez a feszten is érződik majd, pl. hogy kevesebb lesz a kapkodás, és a végkimerülés. Mindenesetre lesz jelentős számú önkéntes, és ezért nagyon bizakodó vagyok.
A programok közül természetesen az irodalmi kerekasztalt várom a legjobban, mert az lesz a legjobb. Pont. 🙂 Beszélgetni fogunk két irodalmi szerkesztővel, hogy ők hogy látják a képregénygettó és az irodalmi színtér kapcsolatát. Nem tudom, hogy a saját berkeiket mennyire tartják gettónak, nyilván nem az amúgy, mert ők pl. kapnak állami támogatást és tök jó érdekképviselő és szervező szervezeteik vannak, de én a magyar képregényt mindenképp gettónak tartom. Izolált, sokszor köldöknézős, problémákat újratermelő, lelkes és aztán elfáradt emberek egy olyan művészeti ágban, amihez Magyarországon nulla társadalmi elfogadottság és pénz társul. Szóval nem azt várom, hogy a Műút meg a Szépirodalmi Figyelő megmondja a frankót, mert arra egyértelműen itt vagyok én, hanem hogy milyen a) ők hogy látják a magyar irodalom-képregény kapcsolatot b) mit csinálnak ők c) mik az ő gyakorlataik. Jó lenne, ha komolyabb színtere lenne a párbeszédnek, amihez persze jó lenne, ha komolyan vehető szerzői képregények készülnének Magyarországon, amihez meg jó lenne, ha lenne pénz a dologban. Meg olvasóközönség és kritikai visszhang.
Tiszta utópisztikus fordulatot vett ez a bejegyzés, úgyhogy vissza is kanyarodok a következő dologhoz, amit én szerveztem, ami a közös rajzolás. Hát idén valahogy nehezebb volt összeboronálni erre a népet, mint tavaly… Pedig idén még megkötéseket sem adtam nekik. A közös rajzolásnak sok lényege van, az egyik, hogy a rajzolók közös térben interakcióra lépjenek egymással és a közönséggel, új kapcsolatok, ötletek szülessenek, kérdések merüljenek fel, bármi. A magyar közönség tavaly erre nem igazán volt vevő :-), de idén frekventáltabb helyre rakjuk a rajzolókat és remélhetőleg Vass Robi fogja is reklámozni a dolgot a Facebookon. Mondjuk amikor tavaly kiültettük a Boulet-t rajzolni, vagyis inkább interaktív rajzos performanszt végrehajtani, annak volt sikere rendesen, de egy ilyenhez Boulet-i aggyal és látással kell rendelkezni, amit én a többi rajzolótól azért nem kérnék számon. Szóval nagy kérdőjel, hogy fog ez elsülni.
Fogok még beszélni az Alfabéta-díjátadáson. Ezt nem várom annyira, mert ez nehéz. a) okosat mondani b) érthetően c) két-három percben. Én fogom a kép-novella kategória nyertesét bemutatni, de az egész szupertitkos. Most így hirtelen nem is jut eszembe, ki kapja a másik két díjat (képregény, webcomic), ja, az egyik megvan. De jó lenne, ha mittudoménhogy, nem csak párszáz ember tudná ebben az országban, mi az a képregénydíj, és hogy mennyi munka egy olyat megkapni. Közben eszembe jutott a másik. Persze a legjobban annak örülnék, és most a saját malmomra hajtom a vizet, a saját érdeklődésemnek megfelelően, ha több okos képregény születne. Valami, amivel labdába lehet rúgni. Persze azt nem tudom, hogy hol, mert nincs kiadó Magyarországon, ami kockáztatná a pénzét a képregénnyel. Vagy inkább össze kell kötni valami mással, társművészettel, aktuális kérdéssel. Valamivel, ami nem külső megmarketingolás, hanem a kész képregény szerkezetében már eleve benne van. Most arra gondolok, hogy a Pál Dani-Lakatos István féle Az Úr nyolcadik kerületét (amit tavaly szintén én hoztam a fesztre) azért adja ki a Libri most ősszel, mert abban aztán van minden, sok fronton számíthat érdeklődésre. Van benne tapasztalat: egy többszörösen kiadott szerző és egy másik többszörösen kiadott szerző közös műve. Van benne irodalom, irodalmi szervezetek is lehet, hogy támogatják, nem tudom. Van benne Budapest, városimázs. Van benne cigányság. És végül van benne valamennyi képregény. És lehet, hogy van benne más is, csak nem gondoltam rá. Ugyanígy a Nyugat+Zombikat jól meg lehetett marketingelni, mert nem csak annyit nyújt, hogy nesze egy képregény, amit önmagában kéne szeretni, hanem kötődik a parázó érettségizőkhöz, a zombi-divathoz, a hipszter-izléshez, a dizájn(er)-kultuszhoz, és biztos máshoz is.
De önmagában a képregény, valami szuperhősös vagy scifis vagy rejtős vagy mittudoménmilyen téma, hát az nem érdekel senkit, mármint kiadót, szélesebb közönséget.
Amerikában például nagyon megy a cancer memoir vagy illness memoir, a betegségről, főleg rákról szóló önéletrajzi történetek, amik nagy őszinteséggel szólnak egyéni fájdalmakról, egyben egy széles olvasói réteget foglalkoztató kérdésekről. Kíváncsi vagyok, valaha le lesz akárcsak egy is fordítva ezekből magyarra. Igazából nem is vagyok kíváncsi, mert tudom, hogy nem.
Visszatérve a fesztre, még a francia vendégekkel való beszélgetést várom, meg a színikritikusok titkos életéről szóló cseh krimiképregényt! Amúgy meg attól félek, hogy az egész feszt alatt azon fogok parázni, hogy disszertációt kéne írnom, ahogy a disszertációírás alatt percenként kapok-írok valami szervezős ímélt. 🙂
És akkor még nem is mondtam, hogy egy nemzetközi konferenciát is szervezek az ELTÉn. 🙂
(Vasárnap, május 10-én lesz a 11. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál a Dürer kertben)
Eszter Szép 