Azt hiszem minden évben írok egy posztot a képregényfeszt előtt. Ezt a hagyományt eszem ágában sincs megtörni, két köhögőroham között szorgosan verem a billentyűzetet. Erről lesz szó: milyen programokat lehet megszervezni vs. mire lenne igény; előadás vs. interakció, bizalmatlanság a graphic novellel szemben.
Először is a képregényfesztiválon az alábbi programok lesznek:
– előadássorozat a small press képregénykiadásról nemzetközi (finn) és magyar (zsiger.hu) résztvevőkkel
– az Alfabéta-díjra jelölt alkotók előadásai (Sajnos nem mindenki vállalta, amit sajnálok. De ott lesz Molnár Gábor a5Pallossal, Koska Zoli A titkos társasággal, Madarász Gergő a Majomdarálóval, Lénárd László és Sárdi Kati a Könyvjelzőkészítővel, mely teljes egészében olvasható itt, és itt lesz még a Café Postnuclear.)
– hogy ne legyünk szűklátókörűek, fanzine-okról is lesz beszélgetés (ezt a programot Komornik Eszter szervezte)
– itt lesz az Eisner-díjas Rutu Modan, aki eszméletlen hiperjó, hogy eljön. Meg is találtam a gépemen egy képregényét, és meg is rendeltem egy másikat, hogy legyen mit dedikáltatni. Tavaly a Princetonon találkoztam Rutuval, ő is előadott azon a konferencián, amin én. Irtóra bírtam, hogy ennyire jó fej. Először természetesen zárkózottnak tűnt, mint mindenki, de aztán jót beszélgettünk. Rutu az Izraeli Kulturális Intézet támogatásával jön – jó, hogy a tavalyi Holokauszt a képregényekben kiállítás óta sem felejtették el, hogy a képregény jó dolog. 🙂
– lesznek természetesen olaszok.
– lesznek természetesen olaszok.
– lesz sztárvendég (titkos)
– épp most szervezem, hogy legyenek minielőadások, ahol magyar alkotók egy-egy nagyon szűk témáról vagy technikai problémáról beszélnek. Ez még a legképlékenyebb program (Mappanyitogató munkacímen).
Már ötvenszer átszerkesztettem a táblázatot, hogy ki mikor lesz, és ki lesz a segítő — remélem egyszer már eléri a végleges formáját. Erre talán majd csak akkor kerül sor, ha nyomdába megy a programfüzet…
Ha az excel táblát nézem, úgy tűnik, hogy irtó sok program van, de most ezt az összegzést olvasva nem tűnik soknak… A legnagyobb gond mégis az, hogy a programoknak kicsi a látogatottságuk. Kijön ezernél jóval több ember a fesztre, és kb 30 fő ül egy programon. De emlékszem, a legelső beszélgetésen, amit két éve a képregényfesztiválon levezettem, max 10 ember ült. Most visszagondolok arra, hogy két éve Leedsben én is csak két beszélgetésre mentem el… és a második annyira unalmas volt, hogy ott is hagytam. De tavaly New Yorkban végighallgattam egy csomót.

Azon gondolkoztam, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy a programok több embert megmozgassanak. Valószínűleg nemzetközi és populárisabb témák, valami jó DC vagy Marvel-alkotó — esélytelen —- vagy ezek magyarországi vonatkozásai. Tavaly a Kingpin félóráját is ugyanolyan kevesen hallgatták, mint bármelyik félórát. Saját szuperhőseink (Epicline, Titánember) sajnos ugyanúgy keveseket érnek el, mint a legalternatívabb Marjai Petra Lilla-képregény. Persze tök másokat, de keveseket. Persze szervezhettem volna valami szuperhősökről szóló előadást — amikor a Petőfi TV-vel egyeztettem, csak ontották a szuperhősös témákat, amikről beszélgetnének velem. Na, jövőre majd szétvizualizáljuk és szétpszichologizáljuk a szuperhősöket. De idénre még akkor is marad a második kérdés, kell-e, hogy sokan látogassák a programokat.
Emlékszem tavaly New Yorkban a Moccán megütköztem azon, hogy itt van Francois Mouly (Spiegelman felesége, a New Yorker képszerkesztője, aki a kedvenc Saus Steinbergemről beszélt), Aline Kominsky-Crumb (Robert Crumb felesége, feminista alternatív képregényes) és Ben Katchor (és mások), és a fesztivál általános óriási látogatottságához képest milyen kevesen vannak a programokon. Csak a Kominsky-Crumb-interjúra kellett felíratkozni, minden másra lazán be lehetett jutni. Ahhoz az aránypárhoz képest nem teljesít rosszul a mi kis egynapos magyar fesztünk.
Szóval a kérdés, hogy kell-e hogy sokan látogassák a programokat. Nem inkább az kell-e, hogy a közönség megtalálja azt az egy-két dolgot, ami pont rá van szabva. Persze ez a rászabás is nehéz. Most például lesz egy egész kosárlabdacsapatnyi finn (állandóan összekeverem őket, miközben igazgatom a programot, mondanom se kell), holott a magyar képregényfogyasztók között a finn képregénynek ööööö mondjuk hogy nincs hagyománya.

Igen, ezzel mindenki tisztában van. Olyan ez a mi képregényfesztiválunk, mint a farok csóválta kutya: most finneket sikerült finanszíroztatni, hát felkeltjük a finn érdeklődést. Érzi mindenki, hogy ez így nem az igazi. És érzi mindenki, hogy mekkora klassz dolog, hogy sikerül leszervezni, lebartelezni, kapcsolati tőkét csontig csiszolva elintézni, hogy legyenek külföldiek.
Kíváncsi vagyok, hogy egy Eisner-díjas szerző, aki elutasítja a szuperhősesztétikát és a graphic noveles fekete-fehérséget, és akinek a történetei megdöbbentően hétköznapiak, mennyire fogja a közönséget megmozgatni.
Illetve van-e esély hogy a graphic novel mint műfaj magyar közönséget mozgasson meg. Tavaly Typexnek szerintem nem sikerült, bármennyire is volt irtó okos és szép a Rembrandt, és jó fej Typex (és küldte el nekem a készülő Warhol-könyv egyik vázlatfüzetét 🙂 : ) hehe ). A magyar képregényolvasó képregényfüzetekben gondolkodik és bizalmatlanul tekint a grafikus regényre, ami ráadásul drága is. És hiába remek a Rembrand (itt írtam róla kritikát), nem illik bele sem a képregényolvasók elvárásaiba, sem a könyvolvasókéba. Egy egynapos képregényfesztivál pedig nagyon keveset tud csiszolni az elvárásokon.

További kérdés, hogy ha szervezünk magyar programokat, amilyen idén az Alfabéta-jelöltek bemutatkozása és az egyelőre tervezet szintjén élő Mappanyitogató, akkor arra lesz-e közönség. Érdekelne egy olyan felmérés is, hogy egy Alfabéta-díj hogyan hat a képregényeladásokra, ha hat egyáltalán valahogy. Kíváncsi vagyok arra is, hogy ha négy teljesen más stílusú, mást képviselő, többszörösen publikált magyar képregényalkotó mesél a műhelytitkairól, az érdekel-e mást. Először amúgy nem előadást akartam szervezni, hanem egy kötetlen, együtt rajzolós valamit, de megállapítottuk, hogy erre kevesen vállalkoznának, nem mennének oda. Mi félni látszunk az interakciótól – de nem vagyok biztos abban, hogy a technikai dolgok élveboncolása tényleg érdeklődésre számot tartó téma. Mondjuk én ott fogok ülni. 🙂
Vagy minden programszervezői energiapazarlásom mellett a képregényfesztivál mégiscsak annyi, hogy az ember megvesz a legújabb megjelenésekből párat, találkozik a barátokkal (ami fontos), és hazamegy? A probléma a képregényfesztivállal mindig is az lesz, hogy nem zenei fesztivál: nem tud annyira kikapcsolni, és annyira szórakoztatni, mint egy koncert. Idén most megpróbálom a tematikus blokkosítást (kiadók, alfabétások, műhelytitkok), hátha. De hát tudom, hogy hátha nem.
