Koska Zoltán: A Nagy Csé

A kritia eredetileg a 168 óra 2020/43. számában jelent meg, az 58. oldalon.

Szóra bírni a képregényikont

Cs. Horváth Tiborról a legméltóbb médiumban készült életrajzi mű

Nagy vállalkozás Koska Zoltán munkája, amely úgy mutatja be a magyar képregény egyik meghatározó alakját, hogy mindvégig alázattal, a saját esztétikai közegében ábrázolja a mestert.

Hogy a mackósajton mackósajtot tartó medve mennyire tehető felelőssé azért, hogy az önreflexív posztmodern fricskák és poszt-posztmodern csalafinta ki- sőt visszakacsintások lenyűgözik e sorok íróját, azt nehéz lenne megmondani. Tény azonban, hogy a filmkészítés eszközeire reflektáló filmek, valamint az irodalmi örökségüket és nyelvüket játékba hozó irodalmi alkotások után a magyar képregény területén is örülhetünk egy olyan érett alkotásnak, melynek középpontjában nem más áll, mint a magyar képregény története, a képregény médiuma, és korunk kérdései. Ez pedig nem más, mint a Cs. Horváth Tibor örökségéről releváns kérdéseket feltevő és igen szórakoztató A nagy Csé.

Cs. Horváth Tibor számtalan irodalmi művet adaptált képregényre 1955 és 1993 között és egyike volt azoknak az alkotóknak, akik egész generációk képregényekről alkotott véleményét formálták. Az adaptációs képregények igyekeztek hűek maradni az irodalmi alaphoz, jellemzőek rájuk például a blokkokba rendezett narrátori szövegek, vagy a számozott egységekre bontott jelenetek. Az adaptációs képregényt tekinthetjük egy különleges zárványnak, hiszen a második világháború után a frankofón és az amerikai képregénykultúrák más irányokba változtak, mint az azoktól elzárt magyar. Koska Zoltán munkájának nagy erénye, hogy úgy idézi meg ezt a fontos korszakot és szereplőit,– Cs. Horváth Tibor mellett Gugi Sándort, Zórád Ernőt, Korcsmáros Pált, Fazekas Attilát –, hogy érezzük az alkotás örömét, az adaptáció játékos kreativitását és a megszállottságig hajszolt munkát. Koska jól szerkesztett jelenetekben kelti életre a kontextust és a munkamódszert, amelyben és ahogy ezek a képregények készültek.  A kötet egyik nagy erénye, hogy alkotója egyáltalán nem törekszik arra, hogy utánozza az adaptációs képregények megjelenését: nem akar úgy rajzolni, ahogy a nagy ősök rajzoltak. Koskát a jelenből érdekli a képregény múltja, A nagy Csé oldalai és fejezetei az amerikai és francia alkotásokkal esztétikai párbeszédben keletkeztek.

Koska képzeletére és anekdotákra hagyatkozva megteremti Csé karakterét, a cigaretta és az írógép megszállottját. A nyitójelenetben 1955-ben a Művelődésügyi Minisztériumban Csé véletlenül összeakad Gugi Sándorral, aki képregényeket szeretne készíteni. Egy hasonló a legendás találkozással vehette kezdetét az úgynevezett valóságban az adaptációs képregények nagy korszaka. Maguk az elkészült alkotások Koska rajzaiba illesztett fotókon jelennek meg. Ezek a montázsok megőrzik a  klasszikus képregények eredeti megjelenését, megidézik a nyomtatásban megjelent képregények anyagát és tárgy jellegét, tehát mindazokat a tulajdonságokat, amelyek a képregénygyűjtők számára olyan fontosak. Ez a digitális montázzsal létrehozott rekontextualizálás minduntalan a történeten kívüli valóságba horgonyozza A nagy Csét, ami által a képregény egyszerre idéz meg egy konkrét korszakhoz köthető képregénykészítő eljárásmódot az írógépen pöntyögéssel, irodalmi művek kivonatolásával, rajzok ragasztgatásával, valamint egy kortárs digitális eszköztárat és esztétikát. Ez a digitális munkamódszer teszi lehetővé, hogy A nagy Csé lapjai még anyagszerűbbek legyenek: a felületeket festékfoltok, festékfolyások, raszterek, szürkeárnyalatok teszik plasztikussá.

A képregény fontos témája a múlt és a jelen értékeinek és esztétikai szempontjainak ütköztetése. A kortárs amerikai és magyar képregényben a rajzolóra és a vizualitásra sokkal több figyelem jut, mint az íróra. Koska erre a változásra is reflektál, amikor az adaptációs képregény létjogosultságáról a nyolcvanas években lezajlott vitát beemeli a cselekménybe. Cs. Horváth konferenciaelőadást tart ars poeticájáról, közönsége pedig átalakul a jelen elhivatott magyar képregényalkotóivá, kiadóivá, és kritikusaivá. Az utókor Csére figyel, számukra, akárcsak Csé számára, összefonódik a személyesség és az esztétika.

Szép Eszter

(Koska Zoltán: A nagy Csé, Szépirodalmi Figyelő, 154 oldal)