A MOMÉ-n a Kép-szöveg relációk órán most már nyíltan csak képregényeket olvasunk és szedünk darabokra (míg korábban elméleteztünk meg fotókat tartalmazó szövegeket vizsgáltunk és hoztunk létre). Elemeztünk szabályos oldalszerkezeteket, szabálytalanokat, visszatérő motívumokat. Foglalkoztunk infografikai és adatbázis-szerű (nem a legjobb név, de így hívják) és nem-linális képregényekkel. Széttrollkodtuk Rodolphe Töpfflert és Herrimant, valamint átstrukturáltuk Oravecz Gergő Blosszáját infografika-tervvé (mert kivitelezni nem volt idő), a leginnovatívabb a Blosszában szereplő rovarok sorsáról szólt. Szóval aktív a csoport!
A legutóbb Felvidéki Miklós által jegyzett régi, pinkhelles Noname-eket (az újat nem) és Lakatos István két képregényét (Lencsilány és az elhasznált ember, Vasárnap) vizsgálták a hallgatók párokban a tanár (én, hehe) által megadott szempontok alapján, majd rövid elemzéseket írtak hozzájuk. Sajnos ezekre a szövegekre az órából már kevés idő jutott, annyira alapos volt a vizsgálat, ezért a szövegek stiláris egyenetlenségeit nézzétek el. 🙂 A képregényeket irányított kérdések mentén értelmezték, és mivel korábban főleg szerkezeti jegyekkel szórakoztunk, most a karakterekre, a színekre, és változatlanul a panelszerkezetekre vonatkoztak a kérdések, ezért is térnek ezek a témák olyan sokszor vissza a szövegekben.
Mivel sok képregényes hiányolja a visszajelzéseket, amikből valóban nincs sok, itt van néhány szöveg a MOMÉs hallgatók tollából, amik talán nem csak Mikinek és Istvánnak érdekesek. (Megj. nem mindenhol értek egyet, de ez a feladat nem erről szólt.)
Edit-Noémi:
Felvidéki Miklós rajzai jól illeszkednek a történet dinamikájához. Élénk, telített színeket, vékony, szaggatott vonalakat és kontrasztokat alkalmaz, amik párhuzamban vannak az erősen mozgásos és zajos fiktív szituációkkal (autóverseny, koncert, csata, szuperhős tett). A hangutánzó szavak fokozzák ezeknek a jeleneteknek a hangulatát és vizuálisan is növelik a feszültséget. A történetek mindegyikében dimenzióváltások jelennek meg. Ez lehet időben és képzeletben (amikor a jövőjéről fantáziál), vagy az oda-vissza zoomolások által (amikor a szemétre ráközelítve egy birodalom tárul elénk). Olykor játszik a panelek kapcsolódásával (lámpáról lefújja a port két panelen keresztül).
Lakatos István groteszk látványvilágot teremt, hátborzongató, fiktív karakterekkel, kitalált lényekkel és helyekkel. Az álomszerű helyzetekre a vonalvezetés ráerősít: a formáit vékony, kanyargó vonalak keretezik és esetenként a szövegbuborékok vonalvezetése is ezt követi. A vonalrajzok akvarellel párosulnak, a tónusok kissé elmosottá, bizonytalanná teszik a képeket. Nincsen szigorú panelbeosztás.
Anna-Lala:
Lakatos nagyon kidolgozott, aprólékos képekkel dolgozik. A szöveg és a téma is meseszerű. Több féle tipóval dolgozik. Karaktereit azonnal felfedi: Lencsilánynál egy bevezető oldallal, a Vasárnapban pedig egy kis bevezető szöveggel [A Mesék az ágy alól kötetben]. Színei hangulatfestőek, nagyon sok árnyalattal, tónussal dolgozik, ezekkel festői hatást ér el. A karakterei ismertek, előző ismeretek alapján beazonosíthatók.
Felvidéki sok képregényében földöntúli szörnyekkel kerül kapcsolatba. Jellemzó rá a mikro-makro váltás. A Noname főszereplője feltételezhetően ő maga, róka formában. A történetei nyitva maradnak, a róa nem oldja meg a problémát. Nagyon színesen dolgozik, sokszor tubusszínekkel. Grafikus hatású, erős, határozott kontúrokkal. Nem igazán játszik a panelok nagyságával, azonos képeket használ, ellentétben Lakatossal.
Emese-Marci:
Felvidéki képregényeiben egyértelmű és direkt a karakterábrázolás, ezzel szemben Lakatos István műveiben a környezet részletgazdagságán van a hangsúly a karakter megjelenítése helyett. A Lencsilány történetében érzünk egy váratlan váltást, főleg a Noname történetekkel szemben, amiben a főhős szándékai egyértelműek. A Felvidéki-képregény vizuális megjelenítése segíti a történet elmesélését, a Lencsilánynál a rajzi megjelenítés dominálja a történetet.
Anna-Péter-Valentin:
Felvidéki oldalkompozíciókban gondolkodik, Lakatos odafigyel a karakterek jellemére és kifejetésére. Lakatos többet foglalkozik a képreégny tipográfiájával, és mélyebb témákat boncolgat. A fakó színek is a téma komolyságára utalnak. Erősebb hangsúlyt helyez egyes elemekre egy panelen belül, míg Felvidéki rajzain el lehet merengeni. Lakatosnál érdekes, hogy a képregény szereplőit kissé groteszk módon, torzított arányokkal rajzolja meg, míg a történet álomvilágban való részénél megtartja a realisztikus ábrázolásmódot az állatok megjelenítésénél. Lényegében grafikai eszközökkel felcseréli a történetben az álmot és valóságot. Ezzel gondolkodásra bírva az olvasót, hiszen nem annyira egyértelmű,hogy melyik verzió a helytállóbb.
Ági-Zsófi:
Lakatos István munkái vizuálisan nagyon kidolgozottak, apró részletekkel vannak tele, színvilágában és az ábrázolásában is festői, a karakterek nagyon kidolgozottak. A panelek nem kötöttek, a képek önállóan is működnek, szabadon kezeli az oldalakat. Nem szövegcentrikus, a történet egy kedvesebb ábrázolást kíván. A történet érthető, kedves, csattanóval a végén. Felvidéki Miklós képregényei Lakatossal ellentétben vizuálisan egyszerűbb karakterábrázolást használ, viszont a szövegből megismerhetjük a karakter személyiségét, gondolatait. Visszatérő elem a sztori a sztoriban, a zoom effektus. Grafikusabb, erőteljes színhasználat jellemzi.
Eszter Szép 