Laudáció Felvidéki Miklós Alfabéta-díjához (My short speech when presenting the Hungarian comics award)

Az idei Alfabéta-díjjal kitüntetett képregény főszereplője, a névtelen róka világok között egyensúlyozó karaktere végigkísérte Felvidéki Miklós képregényes karrierjét — azaz a fél életét, hiszen már annak a képregénynek is ez a figura a főszereplője, amellyel Miklós tizenhét évesen harmadik lett a Luzerni Fumetto Nemzetközi Képregényfesztiválon (Pinkhell, 2007, 3. szám, 31-34.). Miklós stílusa sokat változott az első publikált Noname-képregények óta, finomodott a vonalvezetés, radikálisan átalakult a színkezelés. A róka azonban ugyanazzal a tapintatos kíváncsisággal ingázik valós és képzelt, evilági és túlvilági, múlt és jövő között, amivel Miklós több, mint tíz évvel ezelőtt kutakodni küldte.

A Noname-képregényekben egy-egy banálisnak tűnő részlet indítja a történetet, például egy vidéki ház kitakarítása, egy utazási prospektus lapozgatása, vagy, a most díjazott képregényben az ablakon beszűrődő zaj. Történet alatt pedig természetesen nem akciódús eseménysort értek, hiszen a sorozat elemei pár oldalas képregények, hanem érzékeny kérdésfelvetéseket és asszociációkat, amelyek a nekik szentelt figyelemnek köszönhetően a változás és a frappáns csattanó lehetőségét hordozzák.

A 2017-ben a Szépirodalmi Figyelő folyóirat online felületén, a Szifonline.hu-n megjelent Noname-képregény színekben és — bár nem tartalmaz szöveget, és a kísérőzene sem jár hozzá — zenében adja vissza az álom és ébrenlét között lebegő világot. Az ablakán beszűrődő ismeretlen zenére (amiről később kiderül, hogy énekhang) zsigerileg reagáló, megbabonázott róka azonnal veszi párnáját és felpattan ágyából. A képregény magenta-árnyalatokra és zöldekre épülő színvilága sejtelmes és egzotikus, csábító és fenyegető, akárcsak az ismeretlen ének. Az alvajáró róka céltudatosan, de csukott szemmel vág át a magára hagyott strandon, ússza át a tengert, vándorol panelról panelra. Az eltökélt haladás és a vakság közötti ellentmondás, továbbá az, hogy csak a harmadik oldal utolsó paneljában tudjuk meg, hogy a bolyongás oka az ormokon ülő szirén hívogató dala, feszültségben tartják az olvasót, és erős dramaturgiai ívet teremtenek a mindössze négy oldalas történetben.

Az utolsó oldalon aztán kiderül, hogy a szirén varázserejú éneke több lényt vándorlásra bírt, és nem a róka az egyetlen, aki álmát és nyugalmát a szirén szigetén találja meg. A történet végén azonban nem hallgat el a szirén, dala továbbra is betölti a teret, és immár az olvasót hívja, hogy hagyja magát megbabonázni és keljen útra: járja be ő is, járja be újra azt a képregényes utat, amelyen a róka végigment. Ezen a ponton fontos visszakanyarodnunk az első oldal hangjegyeihez, és felismernünk: a hangjegyek fekete körei és a névtelen róka megbabonázott, egyetlen kimerevített pillanatra tágra nyílt szemének hasonlósága nem véletlen. A szirénénekben, az útban, és magában a képregényben önmagunkat fedezhetjük fel.

Gratulálok Felvidéki Miklósnak az Alfabéta-díjhoz, és remélem, újra rendszeresen olvashatunk tőle Noname-képregényeket.

felvidéki noname 1

Advertisements

Észrevételek Lakatos István és Felvidéki Miklós képregényeiről by MOMÉs hallgatók

A MOMÉ-n a Kép-szöveg relációk órán most már nyíltan csak képregényeket olvasunk és szedünk darabokra (míg korábban elméleteztünk meg fotókat tartalmazó szövegeket vizsgáltunk és hoztunk létre). Elemeztünk szabályos oldalszerkezeteket, szabálytalanokat, visszatérő motívumokat. Foglalkoztunk infografikai és adatbázis-szerű (nem a legjobb név, de így hívják) és nem-linális képregényekkel. Széttrollkodtuk Rodolphe Töpfflert és Herrimant, valamint átstrukturáltuk Oravecz Gergő Blosszáját infografika-tervvé (mert kivitelezni nem volt idő), a leginnovatívabb a Blosszában szereplő rovarok sorsáról szólt. Szóval aktív a csoport!

A legutóbb Felvidéki Miklós által jegyzett régi, pinkhelles Noname-eket (az újat nem) és Lakatos István két képregényét (Lencsilány és az elhasznált ember, Vasárnap) vizsgálták a hallgatók párokban a tanár (én, hehe) által megadott szempontok alapján, majd rövid elemzéseket írtak hozzájuk. Sajnos ezekre a szövegekre az órából már kevés idő jutott, annyira alapos volt a vizsgálat, ezért a szövegek stiláris egyenetlenségeit nézzétek el. 🙂 A képregényeket irányított kérdések mentén értelmezték, és mivel korábban főleg szerkezeti jegyekkel szórakoztunk, most a karakterekre, a színekre, és változatlanul a panelszerkezetekre vonatkoztak a kérdések, ezért is térnek ezek a témák olyan sokszor vissza a szövegekben.

Mivel sok képregényes hiányolja a visszajelzéseket, amikből valóban nincs sok, itt van néhány szöveg a MOMÉs hallgatók tollából, amik talán nem csak Mikinek és Istvánnak érdekesek. (Megj. nem mindenhol értek egyet, de ez a feladat nem erről szólt.)

Edit-Noémi:

Felvidéki Miklós rajzai jól illeszkednek a történet dinamikájához. Élénk, telített színeket, vékony, szaggatott vonalakat és kontrasztokat alkalmaz, amik párhuzamban vannak az erősen mozgásos és zajos fiktív szituációkkal (autóverseny, koncert, csata, szuperhős tett). A hangutánzó szavak fokozzák ezeknek a jeleneteknek a hangulatát és vizuálisan is növelik a feszültséget. A történetek mindegyikében dimenzióváltások jelennek meg. Ez lehet időben és képzeletben (amikor a jövőjéről fantáziál), vagy az oda-vissza zoomolások által (amikor a szemétre ráközelítve egy birodalom tárul elénk). Olykor játszik a panelek kapcsolódásával (lámpáról lefújja a port két panelen keresztül).

Lakatos István groteszk látványvilágot teremt, hátborzongató, fiktív karakterekkel, kitalált lényekkel és helyekkel. Az álomszerű helyzetekre a vonalvezetés ráerősít: a formáit vékony, kanyargó vonalak keretezik és esetenként a szövegbuborékok vonalvezetése is ezt követi. A vonalrajzok akvarellel párosulnak, a tónusok kissé elmosottá, bizonytalanná teszik a képeket. Nincsen szigorú panelbeosztás.

Anna-Lala:

Lakatos nagyon kidolgozott, aprólékos képekkel dolgozik. A szöveg és a téma is meseszerű. Több féle tipóval dolgozik. Karaktereit azonnal felfedi: Lencsilánynál egy bevezető oldallal, a Vasárnapban pedig egy kis bevezető szöveggel [A Mesék az ágy alól kötetben]. Színei hangulatfestőek, nagyon sok árnyalattal, tónussal dolgozik, ezekkel festői hatást ér el. A karakterei ismertek, előző ismeretek alapján beazonosíthatók.

Felvidéki sok képregényében földöntúli szörnyekkel kerül kapcsolatba. Jellemzó rá a mikro-makro váltás. A Noname főszereplője feltételezhetően ő maga, róka formában. A történetei nyitva maradnak, a róa nem oldja meg a problémát. Nagyon színesen dolgozik, sokszor tubusszínekkel. Grafikus hatású, erős, határozott kontúrokkal. Nem igazán játszik a panelok nagyságával, azonos képeket használ, ellentétben Lakatossal.

Emese-Marci:

Felvidéki képregényeiben egyértelmű és direkt a karakterábrázolás, ezzel szemben Lakatos István műveiben a környezet részletgazdagságán van a hangsúly a karakter megjelenítése helyett. A Lencsilány történetében érzünk egy váratlan váltást, főleg a Noname történetekkel szemben, amiben a főhős szándékai egyértelműek. A Felvidéki-képregény vizuális megjelenítése segíti a történet elmesélését, a Lencsilánynál a rajzi megjelenítés dominálja a történetet.

Anna-Péter-Valentin:

Felvidéki oldalkompozíciókban gondolkodik, Lakatos odafigyel a karakterek jellemére és kifejetésére. Lakatos többet foglalkozik a képreégny tipográfiájával, és mélyebb témákat boncolgat. A fakó színek is a téma komolyságára utalnak. Erősebb hangsúlyt helyez egyes elemekre egy panelen belül, míg Felvidéki rajzain el lehet merengeni. Lakatosnál érdekes, hogy a képregény szereplőit kissé groteszk módon, torzított arányokkal rajzolja meg, míg a történet álomvilágban való részénél megtartja a realisztikus ábrázolásmódot az állatok megjelenítésénél. Lényegében grafikai eszközökkel felcseréli a történetben az álmot és valóságot. Ezzel gondolkodásra bírva az olvasót, hiszen nem annyira egyértelmű,hogy melyik verzió a helytállóbb.

Ági-Zsófi:

Lakatos István munkái vizuálisan nagyon kidolgozottak, apró részletekkel vannak tele, színvilágában és az ábrázolásában is festői, a karakterek nagyon kidolgozottak. A panelek nem kötöttek, a képek önállóan is működnek, szabadon kezeli az oldalakat. Nem szövegcentrikus, a történet egy kedvesebb ábrázolást kíván. A történet érthető, kedves, csattanóval a végén. Felvidéki Miklós képregényei Lakatossal ellentétben vizuálisan egyszerűbb karakterábrázolást használ, viszont a szövegből megismerhetjük a karakter személyiségét, gondolatait. Visszatérő elem a sztori a sztoriban, a zoom effektus. Grafikusabb, erőteljes színhasználat jellemzi.

felvidéki és lakatos