Eszter Szép

Az Irha és bőr egyik különlegessége, hogy a központi konfliktus egyszerre biológiai és társadalmi. Ön biológusnak tanult – hogyan hat a végzettsége az írásra?

Biológusként végeztem, de végül sosem dolgoztam a szakmában. Mégis nagyon meghatároz abban, ahogy a világot látom, vagy amilyen témák érdekelnek. Az Irha és bőr számomra fontos kérdésekről beszél: idegenségről, kívülállóságról, identitásról egyéni és társadalmi szinten, de közben arról is, hogy az embernek át kell gondolnia a helyzetét a többi élőlény viszonylatában. A regényben fontos a nézőpontcsere. Hogy az ember nem hiheti magát mindenhatónak, csak része az ökoszisztémának.

Fontosnak tartja az olvasóközönséggel folytatott párbeszédet. Lassan egy éve fut ismeretterjesztő sorozata a közösségi médiában, amelynek üzenete, hogy a fantasy nem mese. Ezt én is így látom. Hogyan járul hozzá a fantasy társadalmi kérdésekhez?

A fantasy és a science fiction nagyon gyorsan tud reagálni a jelenre. Mindkettő rengeteg „mi lenne, ha?” kérdést tesz fel, ez a kifejezőeszközeinek a része. Továbbgondolja a valóságot, így bármely aktuális társadalmi kérdésről könnyen tud beszélni. Olyan, mintha a kérdést betennénk egy lombikba, ahol létrehozunk egy miénktől eltérő, saját rendszere szerint működő valóságot, és ezen keresztül vizsgáljuk a problémát. A fantasy ki tud emelni olyasmit, rá tud világítani arra, amit a valóságban nem feltétlenül vennénk észre. Például a nemi egyenjogúság kérdéséről rengeteg fantasy és science fiction mű született az elmúlt tíz évben A szolgálólány meséjének újrafelfedezése nyomán. Egészen felszabadító fantasyként úgy beszélni ezekről a témákról, hogy nem tapadnak rájuk a valóságból ismert az előítéletek, amelyektől nehezen tudjuk függetleníteni magunkat. Amikor a kérdést kimetsszük és eltávolítjuk, új szemszögből tudunk ránézni.

Tetszik az a szó, hogy felszabadító. Korábbi regénye, a Horgonyhely világában az emberek szó szerint röghöz kötötten élnek, kizárólag a terhes nők tudnak utazni, emiatt pedig a társadalomban torzulnak az emberi kapcsolatok. Ez egy szeretet nélküli világ. Mennyire érezte felszabadultnak magát írás közben?

A szerző akkor is önmagából dolgozik, amikor fantasyt ír. Látszólag a Horgonyhely nagyon távoli, nem létezik olyan világ, ahol csak a terhes nők hagyhatják el a szülőhelyüket, de a férfi-női szerepek kérdése, vagy a hatalomhoz való viszony egy találkozási pont. Amikor megírok egy ilyen történetet, eltávolítom magamtól annyira, hogy ne a saját sérelmeimet hányjam mások szemére. Egy önmagában működő világot hozok létre, de amikor az ember visszatér onnan, kicsit talán jobban érti azt, amiben élünk.

Az Irha és bőr című regénye Magyarországon játszódik. Miért döntött úgy, hogy a képzeletbeli világot ismerős alapokra építi fel?

A Horgonyhely egy bebetonozott világ, ahol a szereplők azt feltételezik, hogy állapotuk egy megmásíthatatlan természeti törvény, a nemi szerepek pedig kőbe vannak vésve. Ez fontos volt, mert az egész regény ennek a megkérdőjelezéséről szól. Az Irha és bőrnél viszont pont a betolakodáson van a hangsúly. Éljük az életünket, van egy kialakult világképünk arról, mit gondolunk az emberről, mit gondolunk az állatról, elmegyünk közértbe, iskolába, munkába, és ebbe a valóságba furakodik be az, ami szembenézésre késztet. Onnantól, hogy ezt eldöntöttem, egyértelmű volt, hogy a regény Magyarországon játszódjon a mai magyar viszonyok között. Hogy tényleg azt érezze az olvasó, akár az ő kutyájával is megtörténhetne, hogy egy nap átalakul részben emberivé, és jogokat követel magának.

Sok hétköznapi, hazai helyszínt bejárunk, miközben a regény sikeresen kerüli az egyszerű értelmezést vagy a tanító szándékot. Volt-e konkrét célja, ahova el szerette volna juttatni az olvasót?

Ilyen cél mindig van. Addig nem is ülök neki írni, amíg nincs meg egy egyértelmű vízió arról, hogy mit szeretnék elmondani. Ez az egyetlen sorvezető, amely alapján később el tudom dönteni, hogy egy jelenet tényleg kell-e, vagy pontosan merre menjen a cselekmény. De az, hogy a fantasyt lombiknak használjuk, nem jelenti azt, hogy didaktikus szócső lehet. Ezek a történetek nem metaforák, önmagukban hitelesen kell megállniuk.

Regényeiben sok a megrázó fordulat. A vízió után már gyorsan halad az írás?

Sok idő telik el aközött, hogy megvan az ötlet, és hogy leülök írni. Akár több is, mint magának a regénynek a megírása. Egyrészt azért, mert a világ felépítése borzasztó sok munka. Sokkal több mindent kell kitalálnom és rendszerbe tennem, mint ami végül a regénybe kerül. A cél, hogy az olvasónak meglegyen az illúziója, hogy a regényben egy működőképes rendszert kap gazdasággal, oktatással, kultúrával. Tudnom kell, hogy egy átlagember hogyan szórakozik péntek este. Ezt nem lehet megspórolni, ez a mínusz egyedik lépés az előtt, hogy a szereplőket és a cselekményt létrehoznám. A szereplőket nem lehet függetleníteni attól, amiben élnek. Ezenkívül még kutatómunkával is előkészítem a regényt, hiszen az, hogy fantasyt írok, nem jelenti azt, hogy csak fantáziával dolgozom.

Érdekes, hogy a világépítés ennyire meghatározó, miközben nekem olvasóként mindkét regényben a karakterdrámák és a szereplők konfliktusai adják a legnagyobb élményt.

Örülök, hogy ezt mondja, mert számomra is ez a legfontosabb a szövegben. Fontosabb, mint maga a világ, amely ettől kezd csak el élni. De ahhoz, hogy a konfliktusok működjenek, szükségem van a háttérre. Ha olyan szereplők lennének, akik függetleníthetők tőle, akkor nem ebbe a regénybe valók. Mindig arra gondolok, hogy ha például felnő egy szereplő, milyen csomópontok vannak az életében, amelyek a világból fakadnak. Mi traumatizálja, milyen kapcsolatai lesznek. Például milyen egy fajzatnak felnőnie szülők nélkül, honnan veszi a mintákat. Vagy milyen csak azért teherbe esnie egy lánynak, hogy elmenekülhessen az apjától. Azt kérdezem, ki ez a személy, hogyan alakult ilyenné, mi mozgatja.

Emlékszem, meglepődtem, amikor 2019-ben, az Irha és bőr kötetbemutatóján elmesélte, hogy ebből a komplex regényből először az állatmesék motívumára talált rá. Az állatmesék emberi tanulságok levonására valók, a regénybe beékelt állatmesékre hajazó blogbejegyzések azonban a fajzatok egyedi tapasztalatait gyűjtik össze. Hogy jutunk el innen a három főszereplő, az őzfajzat blogger, a félig borz naiva és a rejtélyes aktivista karakteréig?

A karakterek párhuzamosan alakultak a fejemben. Mindig több szemszögből igyekszem bemutatni a világot, már csak azért is, mert senki más nem lesz, aki ezt a világot még valaha bemutathatja. Ezért úgy választom ki a karaktereket, hogy más-más társadalmi rétegre lássanak rá, és más-más problémáik és tapasztalataik legyenek. Itt az volt meg, hogy a három főszereplő milyen állatból származik. De rengetegszer újraírom a regényeim első felét, mert olyan dolgokra jövök rá írás közben, amelyek visszamenőleg mindent újrahuzaloznak. Rájövök, hogy más hangsúlyok kellenek. Ez nem egy lineáris folyamat. Egyszerre csak egy-egy dologra jövök rá, egy részproblémára. Néha azt hiszem, az a teljes probléma. Elkezdem megoldani, és akkor veszem észre az újabb lyukakat. Aztán onnan megyek tovább.

Ez egy hosszú folyamatnak hangzik. Nem szokott türelmetlen lenni?

Amikor rájövök, hogy valami lehetne jobb, már nem hagy nyugodni. Nem érem be kevesebbel, és nem tűnik áldozatnak, hogy kidobok több fejezetet.

Van olyan téma, amely hívogatja, hogy a következő regényében feldolgozza?

Van egy regénykezdeményem, abban is fontos szerepe lesz a testnek, valamint a múlt értelmezéseinek. Annak, hogy különböző valóságok élnek párhuzamosan a történelemről, és mi ebben a felelősségünk.

Ez is olyan kegyetlen lesz, mint az eddigi regényeinek világa?

Igen.

Ez tudatos döntés?

A valóságunk kegyetlen. Nem gondolom, hogy ezek a fantasyvilágok kegyetlenebbek lennének. Amikor a könyveimet írom, a valóságnak erre a szeletére figyelek jobban, ez érdekel. De nem gondolom, hogy egy olyan történet, amely nem a kegyetlenségekre fókuszál, hamis lenne, hiszen nyilván nem csak kegyetlenség van a világban.

A kegyetlenségen túl a másik szembetűnő dolog számomra a regények nyelvi megformáltsága, a biológiai hasonlatok, a líraiság.

Fontos számomra, hogy szövegként is jók legyenek. Mindig is párhuzamosan olvastam zsánerműveket és szépirodalmat. Eleve kerestem azokat a könyveket, amelyek erős nyelvi megformáltsággal bírnak. Nagyon szeretem Catherynne M. Valente burjánzó nyelvezetét, amilyet én nem tudnék írni, és teljes csodálattal olvasom. De lenyűgöz Chuck Palahniuk nyers, pimasz és erőteljes minimalizmusa is. A nyelv egy nagyon fontos alkotóeleme a fantasynek, ami még akkor is igaz, ha egy fantasy vagy science fiction sokkal nagyobb százalékban épít a történetre, és kevésbé engedheti meg magának, hogy szövegközpontú legyen.

Mennyit szöszöl a regényei szövegén?

Változó. Minél jobban ismerem a világot, annál könnyebb a szöveget is megírni. Fantasy írásakor az adott világ nyelvét is meg kell teremteni. Nem létező dolgokat kell megnevezni. Bizonyos szavakat nem használhatsz, bizonyos szavakat pedig ki kell találnod. Például használhatnám-e az ádámcsutka szót egy olyan világban, ahol nem létezik a Biblia? Vagy nekem kell megneveznem, mi az a horgonyhely. Meg kell teremteni az egésznek a nyelvi szövetét. Mintha egy nyelvi szintű világépítés is lenne, ami egy nagyon izgalmas folyamat, de emiatt az elején nehézkesebb az írás. Leírok egy mondatot, tudom a funkcióját a szónak, aminek benne kell lennie, de még keresgélnem kell. Minél természetesebbé válik a világ, annál jobban érzem, hogy úgy írom a szöveget, mintha a valóságról írnék.

Az interjú a 168 óra 2021/17. számában jelent meg a 46-49 oldalon.